Megújult Miskolc belvárosa

 2014. július 21. 13:56

Uniós és hazai forrásból megújult, megszépült Miskolc belvárosa, a 2009-ben megkezdődött 5,77 milliárd forintos beruházáshoz a borsodi megyeszékhely 4,3 milliárd forintot nyert uniós pályázaton - hangzott el a Miskolc belváros rehabilitációja című hétfői rendezvényen.

Lengyel Katalin, az önkormányzat tulajdonában lévő Miskolci Városfejlesztési Kft. ügyvezetője azt mondta: gazdasági, turisztikai, önkormányzati, egyházi projektek valósultak meg Miskolc belvárosában.

 

Egyebek mellett épületek, üzletek, irodák újultak meg, a Patak utcában mélygarázs, a Szinva-patak partján sétány épült. Utcákat szélesítettek ki, a Szinva fölött híd is épült. Térfigyelő-rendszert alakítottak ki, megszépült a Kossuth utcai református templom homlokzata, megvalósult a Városháza épületegyüttesének komplex rekonstrukciója, kerítéssel vették körül az avasi református templomot és temetőt, zöldterületeket újítottak meg.

Összességében tizenöt projektre futotta a csaknem 6 milliárd forintból, a kivitelezések befejeződtek.