Az őszre készül a Harkányi Gyógy- és Strandfürdő

Forrás: turizmus.com

 2016. augusztus 24. 14:58

Hiába a kedvezőtlenebb időjárás, a tavalyival időarányosan megegyező látogatószámmal zárta a nyarat a Harkányi Gyógy- és Strandfürdő. A középpontban most már az ősz áll.

Időjárás szempontjából felemás szezon van a Harkányi Gyógy- és Strandfürdő mögött, hiszen a „klasszikus" hőségriadók helyett a főleg pont a hétvégéken megérkező csapadékos napok uralták a nyári hónapokat. Ennek ellenére Harkányfürdő forgalma idén hasonlóan alakult, mint 2015-ben: továbbra is a gyógyfürdő a leglátogatottabb, de az idei év legnagyobb s egyben legsikeresebb újítása, a vadonatúj csúszdapark a strand számait is látványosan megemelte.

 

Augusztus végéhez közeledve a Harkányi Gyógy- és Strandfürdő vezetősége már az őszre koncentrál. Szeptember 1. és 12. között lehet felíratni az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP) által támogatott komplex kezelést, aminek keretében a vendég az egész napos gyógyfürdős belépőjegy mellé beutaló nélkül, az orvosi vizsgálat elvégzése után három kezelést tud felvenni egy-egy nap, melyek igénybevételére az első kezelés megkezdésétől 56 napig van lehetőség.

Harkány minden hónapban kiemelt engedményes szolgáltatásokkal, kedvezményes belépőjegyekkel, és különböző csomagajánlatokkal (kezelés + belépőjegy) is készül. Ezeken felül pedig hosszú hétvégére, őszi szünetre és egyéb kiemelt ünnepnapokra a szállásadókkal közös ajánlatok várják a fürdővárosba látogató vendégeket egészen az év végéig.