Rabbiházat adtak át Mádon

Forrás: MTI

 2016. július 22. 10:50

Átadták a megújult Mádi Rabbiházat csütörtökön a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei nagyközségben. Az épület a Csodarabbik útja elnevezésű észak-magyarországi zsidó zarándokút kezdő és befejező állomása.

A Mádi Rabbiház a 150 kilométeres, Tokaj-hegyalja zsidó kulturális örökségi helyszíneit összekötő zarándokút fejlesztésének keretében újult meg. Az összesen 525 milliós projekthez az EMIH 460 millió forint európai uniós támogatást kapott.

 

A beruházás részeként a háromszintes, nyolcszáz négyzetméteres épületben helyet kapott egy interaktív kiállítás, amely az egykor a környéken élő zsidó családok életét, a zsidó folklór elemeit mutatja be. A látogatók betekintést nyerhetnek a hagyományos zsidó közösség mindennapjaiba, megismerhetik a csodarabbik tanításait, képet kaphatnak a hagyományos zsidó oktatásról, hitéletről és az imák jelentőségéről.

A rabbiházban a kiállítótér mellett kialakítottak egy 32 ember befogadására alkalmas zarándokszállást is, amely vallási hovatartozástól függetlenül fogadja a jövőben a zarándokokat, turistákat, továbbá gyerektáborok, ifjúsági és közösségi rendezvények helyszíneként is szolgál majd.