Sikeres év a poroszlói Ökocentrumban

Forrás: MTI

 2016. november 08. 12:08

Több mint kétszázezer látogatója volt az idén is a Tisza-tavi Ökocentrumnak, ahol újabb fejlesztések várhatók.

A poroszlói létesítményt üzemeltető Tisza-tavi Ökocentrum Nonprofit Közhasznú Kft. ügyvezetője, Kiss János elmondta: immár másodjára teljesítették azt az uniós elvárást, hogy a látogatottság a fenntartási időszak tíz évének valamelyikében érje el a 200 ezret. A vendégszám a 2012-es nyitás óta folyamatosan nőtt. Az első évi 155 ezerről 2013-ban 168 ezerre, 2014-ben 182 ezerre emelkedett, 2015-ben pedig már 210 ezer volt. Nemcsak magyar, de szlovák, lengyel és német turisták is növekvő számban keresik fel a létesítményt.

 

A vállalt 20 új munkahely helyett az Ökocentrum átlagos munkavállalói létszáma éves szinten meghaladja a harmincat.

Kiss János arról is beszámolt, hogy Poroszló önkormányzata további fejlesztéseket tervez, a Széchenyi 2020 program keretében egy több mint 900 négyzetméteres új akváriumrendszer és bemutatók megépítésére pályáznak, ami hozzájárulhat a Tisza-tó és Poroszló turisztikai vonzerejének további növeléséhez.

A 2012-ben mintegy 2,2 milliárd forintos beruházással, több mint 1,9 milliárd forintos európai uniós támogatással elkészült központot a poroszlói önkormányzat száz százalékos tulajdonában álló Tisza-tavi Ökocentrum Nonprofit Közhasznú Kft. üzemelteti. A beruházás megvalósításához az önerőt kötvénykibocsátás révén a község önkormányzata biztosította.

Az Ökocentrum a 127 négyzetkilométeres Tisza-tó, a Tisza-völgye és Magyarország őshonos vízi élővilágát mutatja be. A víz alatti világ minél élethűbb bemutatását egy hét méter hosszú, 4,5 tonna súlyú víz alatti alagút is segíti, ahol a halak a látogatók feje fölött úsznak el.

Európa legnagyobb, mintegy egymillió literes édesvízű akváriumrendszerén kívül kiállítótermek, 3D-s mozi és kilátó is helyet kapott a 2600 négyzetméter hasznos alapterületű épületben, amely egy 7 hektáros, szabadidőparkként funkcionáló tóparti kert közepén található.