A japánok tavasszal nyaralnak

Forrás: turizmus.com

 2015. április 28. 12:34

Április 29-én kezdődik a japánok leghosszabb nemzeti ünnepe, az Aranyhét. A japánok számára ez az időszak a pihenésé, a „nyaralásé" és a családé. Az Aranyhéten idén is utazási csúcsokat várnak a szakértők.

A japánoknál van a világon a legtöbb nemzeti ünnep, szám szerint 16, ráadásul, ha az ünnepnap hétvégére esne – ahogy most is –, a szabadnap akkor sem marad el, hanem átcsúszik a következő hétköznapra. Az Aranyhét pedig kiemelkedően hosszú ünnepsorozat, amikor az ország lakosságának jelentős része kül- vagy belföldre utazik pihenni.

A Golden Week, vagyis Aranyhét minden évben április 29-én kezdődik, az 1923 és 1989 között uralkodott Shōwa császár születésnapján, és utolsó napjáig egy hét telik el, noha valójában csak négy ünnepnapot foglal magában: a császár, az alkotmány, a természet és a gyerekek napját. Ennek ellenére sokak számára valóban megadatik az egy teljes hét, hiszen egyre több cégnél május 1-je, a munka ünnepe alkalmából is szünetet tartanak, a köztes napokon pedig, aki teheti, szabadságot vesz ki.

A legtöbben elutaznak, akik mégis otthon maradnak, idejük legnagyobb részét általában családjuk körében töltik – akár odahaza, akár a közeli parkokban, állatkertekben vagy a családi fesztiválokon, esetleg a mozikban. Ezt az Aranyhét azzal is segíti, hogy ahová máskor belépőt kell fizetni, ilyenkor ingyen lehet bemenni.

Az ünnep kellékei a ponty alakját formázó színes üreges zászlók, szélzsákok


Éppen a fentiek miatt Japánban az Aranyhét ideje alatt jelentős mértékben nő a kül- és belföldi turizmus, ezzel együtt pedig az árak is. A legnépszerűbb közeli célpontokon (Guam, Saipan és Hawaii) akár az átlagos árak tízszeresét is elkérik, míg belföldön a szezonon kívüli árak 3-5-szörösét kell fizetni.

Ezzel párhuzamosan a közlekedés is óriási mértékben növekszik: a vonatok pillanatok alatt megtelnek, sokszor üléskapacitásuk 3-szorosával dolgoznak, az utakon pedig folyamatosak a torlódások.

A Japánspecialista japán anyavállalata, a JTB Corporation rekordot jelentő forgalmat vár az idei Aranyhéten. „A JTB foglalásainak száma 2,9 százalékkal meghaladja az egy évvel korábbi adatokat. Az utazások növekedését a gazdasági fellendülés, valamint az előző hónapban átadott Hokuriku Shinkansen vasútvonal is ösztönzi" – mondja Simon Karolina, a Japánspecialista vezetője.