Emelkedik a turistaadó Rómában

Forrás: Traveldailynews.com

 2014. szeptember 01. 14:57

Az olasz főváros négy éve vezette be az idegenforgalmi adót (tassa di soggiorno), amelynek összege szeptember elsejétől a duplájára nő.

A döntés komoly felzúdulást keltett a helyi szállodák és túraszervezők körében, az önkormányzat ugyanis alig öt hete hozta meg ezt a döntést, így a korábban befizetett utak és szállások esetében a szolgáltatók kénytelenek magyarázkodni az áremelés miatt. Egy négytagú család augusztusban még 48 euró adót fizetett négy éjszakás tartózkodásért, szeptemberben ez az összeg 96 euróra nőtt.

 

A Traveldailynews.com összeállítása szerint az adónövekményt nem a gazdasági szükség szülte, és ez a lépés is mutatja a magán és az állami szféra közötti egyeztetések szükségességét. Szakértők szerint jobban meg kellene vizsgálni az egyes adók és ösztönzők turizmusra gyakorolt hatásait, hiszen az adók nem csupán a nyaralás költségét, hanem a helyi munkahelyeket is befolyásolják. Tom Jenkins, a European Tourism Association vezérigazgatója pedig egyenesen a pénzügyi tervezés csődjének nevezte az öt hetes határidőt, és ironikusan megnyugtatta a Rómába készülőket, hogy Ignazio Marino polgármester ígéretéhez híven a turisták biztonságban vannak az örök városban, ám zsebeiket a helyi hatóságok ürítik ki.