Főszezonja van a gyógynövények gyűjtésének Erdélyben

 2014. július 22. 15:35

A gyógynövénygyűjtés főszezonjában megélénkült az idegenforgalom Erdélyben, a 700 méter magasan húzódó felcsíki falvak határában, ahol szerencsés esetben a neves biológus, Macalik Ernő igazítja útba a természetbúvárokat.

A Karcfalván élő 70 éves szakember évtizedek óta gyűjti, termeszti a gyógynövényeket és a maga összeállította 32 féle teakeverékéért még Ausztráliából, Spanyolországból is érkeznek ide vendégek. A Magyar Örökség Díjjal kitüntetett "füvesembert" helyben mindenki ismeri.

Macalik Ernő az MTI-nek elmondta, hogy a tarka réteken a gyógyteákhoz az alapanyag felkutatása, kiválasztása összetett feladat, a környéken termő 100-120 féle gyógynövény puszta felismerése ehhez még kevés.

 

Mint magyarázta, a növényekben rejlő hatóanyagok dinamikája napszakonként és évszakonként is eltérő. Az évelők gyökere tavasszal, ősszel raktározza el a legtöbb értéket, ilyen például a májvédő hatású gyermekláncfű-gyökér vagy a láz csillapítására javallott lehántott fűzfakéreg. A mentát, csalánt viszont nyáron, a virágzás előtt érdemes begyűjteni, mert a leghasznosabb hatóanyagai ekkor a levelekben "lakoznak". A csipkebogyó begyűjtése pedig ősszel esedékes.

Macalik Ernő szerint fontos tudnivaló, hogy a magas vérnyomás ellen használt fagyöngy csak gyümölcsfáról, főként vackorról gyűjtendő, az akácfa mint gazdanövény ugyanis káros. Azt sem árt tudni, hogy a gyűjtésnél a kora reggeli órák kerülendők, mert a harmatos növény a zsákban hamar bepállik, tönkremegy.

A teakészítés külön tudomány, alapjait annak idején a kolozsvári Bolyai Egyetemen tanulta meg Macalik Ernő. Portája kertjében üvegházat épített, ahol fiókszerű keretekben szétterítve szárítja a begyűjtött vagy maga termesztette 80 féle alapanyagot. A megszárított, apróra őrölt szárak, levelek kellő arányban összekeverve egymás hatásfokát erősítik. A megfelelő arányok megtalálását hosszas kísérletezés, a szakirodalom tanulmányozása előzte meg.

Macalik Ernő tudására Magyarországon is számítanak: szakmai irányításával rendezik be a Széchenyi Tudományos Társaság kezdeményezésére Balatonőszödön megvalósuló, a Kárpát-medence gyógynövénykincseit bemutató leendő mintakertet. A jövő évre tervezett nyitást követően itt kaphatnak majd szakmai eligazítást azok, akik házuk körül vagy erkélyükön szeretnének gyógynövényeket termeszteni "azért, hogy a természet patikája ismét az otthonunk részévé váljon" - jegyezte meg a "füvesember."