Megnyílt a világ legnagyobb fedett élményparkja Dubaiban - VIDEÓ

Forrás: turizmus.com

 2016. szeptember 07. 13:47

Több év után készen áll a látogatók fogadására a dubai multimilliárdos IMG témaparkja. Most megismerhetik, melyik a park TOP 5 játéka, amelyet mindenkinek ki kell próbálnia.

A park 140 000 m2-en, vagyis 28 focipályán terül el, a szórakoztatást négy zónára osztották. Az elveszett völgyben például 70 animált dinoszaurusz várja a látogatókat, de ezen kívül ott vannak még a lélegzetelállító hullámvasútok és a népszerű gyerekcsatorna által inspirált Cartoon Network zóna is. A park augusztus 31-én nyitotta meg kapuit.

A Kísértetszálloda

A vendégek, akik becsekkolnak a Kísértetszállodába, felkészülhetnek egy sereg üvöltő és szörnyű démonra, akik csakis az őket meglátogatók megrémítésére vágynak – azaz kiugranak a szálloda sötét zugaiból és a frászt hozzák az emberre. A kísérteties vendéglátók, véres zombik és halott gyerekek azért könyörögnek, hogy játssz velük, majd pedig az átkozott labirintusban halálra ijesztenek.

Ben 10 5D

A 16 éves hős, Ben 10 és Rook a földönkívüli gazemberek, Khyber ellen küzdenek. A 10 perces 5D-s moziélmény kifejezetten az IMG-nek íródott, a film közben a közönség érezheti a szelet, a szagokat, a vizet és a mozgásokat a szimulált székekben, miközben követik Ben kalandjait.

Mohó Jojó „robotdühöngője"

Rázós útra invitálnak a Pindúr pandúrok által inspirált játékon. Az út során fejjel-lefelé is forog a vendég, három karakter stílusában: Sziporka, Puszedli és Csuporka.

Predátor

A Predátor egy 400 méter hosszú hullámvasút. Akik bevállalnak egy menetet, gyorsan, fejjel lefelé is utaznak, és egy lélegzetelállító 90 fokos esést is átélhetnek a 30 másodperces út alatt. Ezt a Jurassic Park dzsungelén át teszik meg, ahol a bátrakat mozgó robot dinoszauruszok várják.

Velociraptor hullámvasút

2,5 másodperc alatt felgyorsulhat a vendég 0-ról 100 km/órára a médiaképernyővel, ami megreformálja a hullámvasutakat. Az út a madárszerű Velociraptor előtt fut, mielőtt egy T-Rex kirohan a digitális képernyőből. Amint a T-Rex üldözőbe veszi a látogatót, a hullámvasút 50 másodpercre elhagyja az épületet a homokos sivatagba – ez a park egyetlen része, ami kültéri.

 

Videók

https://www.youtube.com/watch?v=Ul_uVrPacPI

https://www.youtube.com/watch?v=BAr0-mhHPqM