Patkányinvázió Párizsban?

Forrás: MTI

 2014. július 29. 19:11

Hatalmas méretű patkányok árasztották el a Tuileriák kertjét Párizsban: a világ egyik leggyönyörűbb közparkjaként számon tartott zöldövezetben a turisták által hátra hagyott nagy mennyiségű szemét miatt szaporodtak el a kártevők.

A Szajna és a Louvre által határolt parkban állandó problémát jelent a rágcsálók jelenléte, különösen a nyári hónapokban, amikor a piknikezők elárasztják a füves területet és szinte mindenhol szemetet hagynak maguk után. A nagy számban érkező patkányok a látogatók között osonva csipegetik fel az élelmet - adta hírül a The Daily Mail című brit lap internetes kiadása.

A Louvre munkatársai az illetékes városi hatóságokkal együttműködve igyekeznek kordában tartani a rágcsálókat, ám a múlt héten már kénytelen voltak egy kártevőirtó céget is segítségül hívni. A kertészek megpróbálták "ökológiai méreggel" orvosolni a problémát, de nem jártak sikerrel.
A múzeum egyik alkalmazottja szerint a harcot tovább nehezíti, hogy az állatbarát turisták még vizet is adnak a patkányoknak. A kertészek egyike, Audrey Hacherez "rettenetesnek" nevezte a helyzetet, és elmondta: a kertészek attól félnek, hogy az állatok megharapják őket.

 

A párizsiak többségét azonban szemmel láthatólag nem zavarják a patkányok és a jelenlétükben is tovább folytatják az eszegetést és a pihenést. A francia sajtó szerint az amúgy a legtöbbek számára visszataszító állat elfogadtatását a közelmúltban segítette L'ecsó című amerikai animációs film, amelynek főhőse egy patkány, és a Párizs melletti Disneyland egy új attrakciója, a látogatókat az említett film világába repítő Ratatouille.
A Le Parisien című lap hatmillióra becsülte a patkányok számát a francia fővárosban, hivatalosan becsült adat nincs.

(http://www.dailymail.co.uk/news/article-2709302/Giant-rats-infesting-public-gardens-Louvre-officials-blame-tourists-throwing-scraps-food-everywhere.html)