Teltházas volt a második ETI-charter

Forrás: turizmus.com

 2016. július 28. 16:13

A meghirdetés után bő egy héttel, 180 utassal a fedélzetén felszállt a Liszt Ferenc Nemzetközi repülőtérről az ETI második Budapest-Hurghada charterláncának első járata.

Az új járat (a már üzemelő vasárnapi mellett) csütörtökönként közlekedik visszaúton Pozsony érintésével, a tervek szerint október végéig.

Ahogy arról korábban beszámoltunk, a chartert a Fly Egypt légitársaság üzemelteti. Egyelőre egy- és kéthetes turnusokat kínálnak, de a tervek szerint hamarosan elérhetőek lesznek 11-12 napos csomagajánlatok is.

Az osztrák utazásszervező 2014 óta van Magyarországon, és két év alatt jelentősen erősítette piaci pozícióit az Egyiptomba irányuló kiutaztatásban. A jelenleg Budapestről közlekedő két Egyiptom-charterjárat egyike az övék: egyedül töltik, társbérlők nélkül.