Több látogatót engednének be a világhírű spanyol Altamira-barlangba

Forrás: MTI

 2016. február 17. 16:50

A jelenlegi heti öt látogatónál többet engednének be a világhírű spanyol Altamira-barlangba, mivel az elmúlt két évben, amióta ismét megnyitották a közönség előtt, nem károsodtak az őskori falfestmények - számolt be a barlangmúzeum igazgatóságának döntéséről a spanyol sajtó szerdán.

A testület még vizsgálja, hogy mennyivel emeljék a látogatók számát, és azt is, hogy változtassanak-e a bejutási feltételeken. Jelenleg sorsolással választják ki a szerencséseket, akik péntekenként csodálhatják meg a páratlan sziklarajzokat. A turisták a barlangba csak védőöltözetben léphetnek be, és 37 percet tölthetnek el odabent egy kísérővel. Az elmúlt két évben mintegy 500-an élhették át ezt az egyedülálló élményt.

A módosítási elképzelések között felmerült, hogy interneten sorsolást tartanának, így a világ minden részéről érkezhetnének előzetesen a jelentkezések az időpontokra.
Az észak-spanyolországi Santandertől 30 kilométerre nyugatra található, 280 méter hosszú, több teremből, folyosóból álló mészkőbarlang mennyezetén 1879-ben fedezték fel az ősember festményeit és sziklarajzait. A legrégebbi alkotások több mint 36 ezer évvel ezelőtt keletkeztek.

A freskók az úgynevezett magdaléni kultúra idején, Kr. e. 13 500 körül készülhettek. A barlang sötétszürke sziklafalát, mennyezetét bölény-, vaddisznó-, vadló- és szarvasábrázolások díszítik.

Az UNESCO 1985-ben nyilvánította a világörökség részévé az Altamira-barlangot, amelynek látogathatósága a kezdetektől éles vitákat váltott ki, mert a tudósok az 1960-as évektől kezdve folyamatosan arra figyelmeztettek, hogy a nagyszámú látogató jelenléte károsítja a festményeket.

A szakemberek fellépése nyomán többször bezárták, majd újranyitották a barlangot, legutóbb 2014-ben, amikor bevezették a jelenlegi korlátozott látogatást.
Azok számára, akik nem tudnak évekig várni a rendkívüli nevezetesség megtekintésére, 2001-ben megnyitották az Altamira-barlang hasonmását. Az érdeklődést mutatja, hogy évente csaknem negyedmillió látogatót fogad.