Zarándokvonatok Erdélybe, az évfordulók jegyében

Szerző: Elek Lenke

Forrás: turizmus.com

 2016. december 06. 17:58

2017-ben három évfordulóról is megemlékeznek az Erdélybe tartó zarándokvonatok utasai. Tíz éve lesz jövőre, hogy újraindult a Székely Gyors, 2017-ben lesz a 450. csíksomlyói búcsú, és június 4-én emlékezünk meg a trianoni békediktátum aláírásának szomorú évfordulójáról.

A december 6-i tájékoztatón – amelyen részt vett a MÁV Start Zrt. elnöke, Csépke András is – a Kárpáteurópa utazási iroda vezetője, Petrus György ismertette a jövő évi programot, és emlékeztetett a 2007 őszén induló vonatok történetére. Ezen évek alatt a búcsú az erdélyi magyarok, székelyek mellett az anyaországi és a messze határokon túl élő honfitársak találkozójává vált, ahová ma már százezrek zarándokolnak el.

A Kárpáteurópa 2010 óta már 2 zarándokvonatot küld Csíksomlyóra, az egyik a Székely Gyors, a másik a Csíksomlyó Express, amely a Keleti pályaudvaron összekapcsolódik, és Össznemzeti Zarándokvonatként halad, Szolnok és Püspökladány megállókkal, Erdély felé.

A vonat a tervek szerint jövőre 26 kocsiból áll, amelyből 2 étterem-, illetve büfékocsi, ahol többcsillagos szállodai színvonalon szolgálják ki az utasokat. A kulináris élvezetek mellett autentikus magyar zene szórakoztatja a vendégeket. A két vonaton évente 1100-an utaznak, de csak azért nem többen, mert a kocsik száma limitált. Székelyföldön, a falvakban 8-10 utazásszervező és 200 falusi házigazda várja a vendégeket.

A vonatok útjának megszervezése és az utasok kiszolgálása évente több száz embernek nyújt munkát. Az induló Össznemzeti Zarándokvonat szerelvénye csaknem fél kilométer hosszú, a Keleti pályaudvar csarnokából is messze kiér az eleje. Az utasok a világ szinte minden országából érkeznek, és 20-30 százalékuk minden évben visszatér.