Útinapló

Az erős szelek és a vulkánok szigetén

Sziklás és homokos tengerpartok, több száz tűzhányó, érintetlen természet, nemzeti parkok, bioszféra rezervátumok, napsütés, szél és az óceán kékje. A Kanári-szigetek két egymástól teljesen elütő és egymást tökéletesen kiegészítő szigetén, Fuerteventurán és Lanzarotén jártunk.

Forrás: turizmus.com | 2016. november 13. vasárnap 18:10 nyomtatás

Október végétől és november elejétől a Kanári-szigetek két, eddig kevésbé ismert tagja, Fuerteventura és Lanzarote került elérhető közelségbe Budapestről. A Wizz Air első járataival (október 30. és november 2.) indult tanulmányúton ott voltak kollégáink is, hogy feltérképezzék a két különleges sziget attrakcióit. A study tourt a Turespaña, a Fuerteventurai Turisztikai Szövetség és a Lanzarotei Turisztikai Hivatal szervezte, a Wizz Air támogatásával.

Az Afrika partjaihoz legközelebb eső, hal formájú Fuerteventura a Kanári-szigetek hét lakott szigete közül a második legnagyobb. Területének kétharmada tájvédelmi körzet, 2009 óta bioszféra rezervátum. A 120 ezer lakosú sziget idén mintegy 3 millió turistát szolgált ki, bár itt jóval később indult meg a turizmus fejlesztése, mint Lanzarotén. Céljuk a minőségi turizmus fejlesztése, ezért nem is tervezik a szállodai kapacitás bővítését. Aki ezen a szigetre érkezik, az jobbára a természet érintetlenségét tartja szem előtt, és – ahogy a sziget kormányának elnöke (President of Fuerteventuras Government), Mr Marcial Morales fogalmazott – szeretnék megtartani a sziget csendes, nyugodt jellegét, ezért új építési engedélyeket már nem is adnak ki szállodákra.

Hasonló célból jönnek Lanzarote turistái is, akiket háborítatlan tengerpartok, szörfparadicsomok és a sziget védjegyének számító vulkánok várnak. A mintegy 130 ezer lakosú szigetre – amely a legközelebb fekszik Európához – évente 2 millió turista érkezik, olyanok, akiket elsősorban a számos természeti látványosság érdekel. Ezek nagy része elképzelhetetlen lenne a nemzetközileg is ismert képzőművész, César Manrique keze nyoma nélkül. Lanzarotte leghíresebb szülötte bámulatos hozzáértéssel és tisztelettel nyúlt a gyönyörű tájhoz, alkotásait látva lenyűgöz minket természetszeretete. Neki köszönhető, hogy a szigeten nincsenek hatalmas reklámtáblák, s általában a lakóépületek sem lehetnek magasabbak egy pálmafánál.

 

FUERTEVENTURA – TOP 5 LÁTNIVALÓ

1. Corralejo

A sziget északi csücskében található település Fuerteventura legnagyobb és legnépszerűbb üdülőhelye. Aranyszínű, hosszú homokos partjairól és szürreális homokdűnéiről híres. Érdemes egy mezítlábas sétát tenni a dűnék között, hogy átérezzük a tranquilo életérzést!

 

2. La Oliva

Furteventura két ősi településének egyike, számos régészeti lelettel. Látnivalói közé tartozik a XVIII. században épült négyzetes alakú Ezredesek háza, hajdanán egy ezred garnizonja, a katonai parancsnokok palotája. A csíkos hátú mókusok szívesen időznek az épület közelében. A magánkézben lévő Casa Mané múzeumban a helyi művészek munkáival ismerkedhetünk meg.

 

3. Betancuria

A Kanári-szigetek első fővárosa – egyben első gyarmati települése – Fuerteventura földrajzi középpontjában található. Hagyományos kanári házak, a kanári fenyőből készült erkélyeikkel teszik rendkívül bájossá. Feltétlenül látogassunk el a Iglesia Catedral de Santa Mariaba! Innen rövid autóút vezet a Cesar Manrique által tervezett Morro Velosa kilátóhoz, a Tegu-hegyre, ahonnan vulkáni hegyvonulatok hihetetlen látképe tárul elénk, s tiszta időben Lanzarote szigete is felbukkan.  Kis kitérővel az őslakosok szent hegyéhez, a Tindayahoz is eljuthatunk.

 

4. El Cotillo

A sziget északnyugati részén fekvő halászfalu valódi szörfparadicsom. Régi kikötője, holdbéli tájjal körülölelt világítótornya és a Tostón erődből elénk táruló pazar kilátás miatt érdemes idelátogatni.

 

5. Oasis Park

A Kanári szigetek legnagyobb állatparkja, egyben Európa legnagyobb kaktuszkertje, rekordszámú, 400 fős teveállománnyal. Az állatkertben fóka-, hüllő- és papagájshowkat, valamint madárreptetést is tartanak. Külön díjért úszkálhatunk fókákkal, simogathatunk makimajmokat vagy lehet részünk teve szafariban. A belépőjegy ára tartalmazza a transzfer díját bárhol is szálljunk meg a szigeten.

 

+1

A sziget gasztronómiája: nagyon értenek a kecskehúsok feldolgozásához, mennyei ízű kecskesajtokat kínálnak, de a ráncos krumplit mojo szósszal sem szabad kihagyni.

 

LANZAROTE – TOP5 LÁTNIVALÓ

 

1. Timanfaya Nemzeti Park

Ezernyi színben pompázó kisebb-nagyobb kráterek, megkövült lávafolyamok, a háttérben pedig az óceán kékje: az 52 négyzetkilométeren elterülő vulkánpark nem csak a vulkánok szerelmesit nyűgözi le. A látszólag kietlen, holdbéli táj mintegy 200 növényfajnak is otthont ad. A központi kráter pedig még mindig mutat aktivitást, a tetejére épített grill étteremben (El Diablo) a tűzhányó hőjét használják grillezéshez.

 

 

2. César Manrique egykori otthona Tahíchén

A sziget híres szülötte, a képzőművész és építész César Manrique több alkotással is rátette névjegyét Lanzarottéra. Öt vulkáni „buborékba” épített bioházába olyannyira beengedte a természetet, hogy a látogató alig érzékeli, mikor jár a házban, s mikor a tájban…

 

3. Mirador del Río

Nemcsak Lanzarotte, de a világ egyik legszebb kilátója is, ahonnan festői panoráma tárul a Chinijo-szigetvilág három piciny földdarabjára, köztük a La Graciosa-szigetre. A természetbe szervesen illeszkedő építmény César Manrique tervei alapján épült egy kőszirt tetején. Nemcsak teraszairól, de panorámaüveges kávézójából is gyönyörködhetünk a fenséges látványban.

 

4. Jameos del Agua

Vulkáni barlang, földalatti tó csak itt található albínó rákocskákkal, pálmakert, mesterséges tóval, valamint koncertterem és múzeum találhatók a sziget egyik legizgalmasabb attrakciójában, melyet szintén César Manrique álmodott meg.

 

 

5. Playa del Papagayo

Lanzarote egyik legszebb és legérintetlenebb strandja, melynek selymes homokját vulkanikus sziklaalakzatok szegélyezik, s a látványt az óceánban feltűnő közeli Lobos és Fuerteventura teszi még varázslatosabbá.

 

+1

El Grifo bormúzeumában megismerhetjük a sziget egyre népszerűbb borait – főként a fehéreket – s a sajátos fekete vulkáni talajból adódó különleges szőlőművelési eljárásukat.

Megosztás:

Hozzászólások

Még nincs hozzászólás. A hozzászóláshoz