Egyiptom friss szemmel

Szerző: Németh Andrea

Forrás: turizmus.com

 2016. június 23. 11:34

Egyiptomban az a jó, hogy ahhoz is szól, aki először lép a fáraók földjére, de azok számára is van mondanivalója, akik sokadjára mártóznak meg a Vörös-tenger semmihez sem hasonlítható vízében, vagy vágnak neki a kősivatagnak a beduinok élete, vagy Luxor kincsei után kutatva.

Sokszor, sokféleképpen bemutattuk már ezt a büszke országot, amely méltósággal viseli, hogy mi, kíváncsi újságírók fürkésszük, elemezgetjük, vizsgálgatjuk. Nem bánja, hiszen 2010 tekinthető az utolsó csúcsévének, amikor 14,7 millió turistát fogadott, 12,5 milliárd dolláros bevételt könyvelve ezzel el, ami akkor a GDP 11 százalékát tette ki. Idén viszont örül, ha a turisták száma eléri az 5 milliót, pedig itt a turizmus az egyik legnagyobb foglalkoztató. De a hazai utazásszervezők nem adják fel, hisznek az országban, bár az idei szezon egyelőre csak két charterjárattal tudott elindulni.

Tevegelés a sivatagban


Egyiptom vonzereje változatlan

Éppen ezért nem bánják az Egyiptommal való törődést az utazási irodák sem. Megkönnyíti ennek az egyedi és különleges adottságokkal rendelkező, a piacon mégis méltatlanul háttérbe szorult desztinációnak az értékesítését, hogy a Kartago Tours tanulmányútjának köszönhetően az elmúlt hetekben a csapból is Egyiptom folyt.

Mert volt is miről írni! Sokan elfelejtik, hogy az ország semmit sem veszített korábbi vonzerejéből, a Vörös-tenger varázsa, a sivatag misztikuma, a Fáraók legendái ugyanúgy ott vannak és türelmesen várják a felfedezőket, ahogyan tették azt nemcsak az elmúlt 15, hanem az elmúlt több ezer évben. Keljünk útra, ismerjük meg!

 

Ott jártunkkor az ország leplezetlenül és őszintén mutatta meg bájait, sőt, olykor a kevésbé vonzó szépséghibáit is. Nem rejti véka alá, hogy nehéz helyzetben van.

Nemrégiben új turisztikai minisztert neveztek ki, aki 6x6 elnevezésű Akciótervével (6 lépés 6 hónap alatt) komoly intézkedési tervet dolgozott ki a turizmus fellendítésére.

Biztató az is, hogy az üdülőhelyeken tenni akarással és igyekezettel találkoztunk, és mélyen belenézve egy-egy árus, pincér vagy londiner szemébe, látni azt az erőfeszítést és munkát is, ami a derűs fütyörészés mögött van.

Érdemes Egyiptomot így is szemügyre venni, benézve a színfalak mögé, ami lelket ad a finomhomokos tengerpartnak és a türkiz színű víznek, és jelent a 4000 ezer éves múltnak. Mert mögöttük mindig ott van az ember.

 

 

Sindbad Aqua Hotel & Spa

Sindbad Club Beach Resort

 

Állandó változásban

Ha valaki 2-3 évig nem jár Hurghada belvárosában, szinte rá se ismer ugyanazokra az utcákra. Szállodák, üzletek, éttermek és kávézók, lakóházak, komplett sétálóutcák nőnek ki pillanatok alatt a földből, de benépesült mostanra az egyik legkedveltebb városrésznek számító Marina sétánya is, és rengeteg a városban az új szolgáltatás.

Ilyen például a tengeralattjárózás. A Sindbad Club Beach Resort kikötőjéből indulnak a túrák, a 30-40 fős csoportokat 15-20 perces hajókázással viszik ki a sárga tengeralattjáróig, amely jóképű kapitányával a fedélzetén 15 méter mélyre süllyed alá, és 30-40 perces utat tesz meg a tengerfenéken.

Tengeralattjáró víz felett és víz alatt, és a kapitánya...

Az utasok roncsokat, és a tengerfenék űrbéli formáit csodálhatják meg, és egy búvárnak köszönhetően az élővilágból is ízelítőt kapunk: színes halak néznek velük egész közelről szembe a kis ablaknyílásokon.

A sivatagi kirándulásokhoz is felépült egy Safari Center, amely kényelmes kiindulópontja a quadokkal és 4 személyes buggy-kkal megtett sivatagi száguldozásoknak, a beduin faluba tett dzsipes kirándulásnak, és helyszíne az esti műsornak és vacsorának is.

Dzsippel a kősivatag dűnéin

Nagyon várják már a turistákat

Buggy-túra közben

A sivatagban bizony elkel a védelem a homok ellen

Kenyeret sütő beduin nő

Egy korty tea mindig felfrissít, még a sivatagban is

Üdítő megtapasztalni azt is, hogy ma már a Karnak templomnál, a Királyok völgyében és a Hatsepszut templomnál is kulturált fogadóépületet alakítottak ki, ahol gyors a beléptetés, és figyelnek a biztonságra, bele-belenéznek a táskákba is. És ha már biztonság... az út menti ellenőrzőpontok, a szállodák bejáratánál posztoló biztonsági szolgálat, a szigorú reptéri ellenőrzés mind azt szolgálják, hogy a turistákat még csak véletlenül se érje atrocitás.

 

Hogy mi mindent érdemes még végiglátogatni?

Következő cikkünkből kiderül, kattintson a részletekért!

Szöveg: Németh Andrea
Fotók: Grósz Balázs