Királynék és lélekforrások a Bükkben

Szerző: Vajk Brigitta

Forrás: turizmus.com

 2016. október 24. 13:59

Vannak, akik az őszi kirándulásokra esküsznek. A Bükk ehhez kiváló terep és annyi újdonsággal hívogat, a lillafüredi libegőtől az erdei rollerpályán át a Lélekforrásig, hogy érdemes ott bespájzolni élményeinket.

Lillafüred az elmúlt években a természetjárók valóságos paradicsoma lett, kevés olyan hely van az országban, ahol koncentráltan ennyi természetes és mesterséges attrakció kínálkozik: barlangok, vízesés, kisvasút, függőkert, s mindezekre a „koronát" feltevő új libegő várja az érkezőt, és a lista itt korántsem ér még véget.

 

Libegés és oxigénterápia

Sosem gondoltam volna, hogy a libegőzés még esőben is élmény, pedig így történt, amikor – a Magyar Turisztikai Ügynökség és a helyi TDM-szervezet, a MIDMAR sajtókirándulásán – pokrócba takarózva, esernyővel a kezünkben beültünk a székes felvonókba az ország legújabb libegőjén, mely egy kilométer hosszan, mintegy 300 méteres szintkülönbséggel visz föl a lillafüredi Erzsébet sétányról a miskolci üdülőövezet fölött magasodó Jávor-hegyre, alig negyedóra alatt.

 

Az út során valósággal harapni lehet a levegőt, a fenti állomásnál pedig újabb kalandok várják a különböző korú és vérmérsékletű látogatót, mindenki más-más módon vetheti bele magát a csodás bükki rengetegbe, innen indul ugyanis az Oxigén túraútvonal, valamint a rollerösvény. Az előbbi egy szórakoztató sétaút, melynek hét kilométeres szakaszán a látogatók megismerhetik a Bükk gazdag állat- és növényvilágát, valamint a környék zarándokhelyeit, a gyógyító köveket. A sétaút különféle állomásai – mint a Lélekforrás elnevezésű lazító élménytér vagy a Szelek hangja ösvény – egyszerre informálnak és szórakoztatnak, miközben a levegő – ne feledjük, Lillafüred klimatikus gyógyhely – áldásos hatását is élvezhetjük.

 

A sportosabb és ifjabb látogatók (de szigorúan 16 év fölöttiek) pedig birtokba vehetik a három kilométer hosszan futó erdei rollerpályát – rövid előzetes oktatás után – akár hegyi rolleren, akár monsterbike-on.

 

Kalandpark focisulival

A kirándulást a libegő lenti állomásától párszáz méternyire elterülő Lillafüredi Sport- és Kalandparkban folytathatjuk, amely nem csupán az ország egyik legszebb fekvésű kalandpályája a Szinva- és a Garadna-patak összefolyásánál, hanem a legváltozatosabb tereppel is rendelkezik.

 

A kül- és beltéri attrakciók közt találunk lasertag arénát, magaslati kötélpályát, terepsegwaypályát, téli-nyári korcsolya- és görkorcsolyapályát, tematikus játszóteret, streetball- és poolballpályákat, valamint az igazán bátrak számára az ejtőgépet és a zipline lecsúszót. Népszerű a futball témájú szabadulós játék, a PanIQszoba, amely visszarepíti a játékost az 50-es évekbe, felelevenedik az Aranycsapat legendája, átélhetjük, sőt akár meg is változtathatjuk a történelmet. S ha mindez nem elég a foci szerelmeseinek, várja őket az országban egyedülálló Rummennige focisuli, hogy játszva tökéletesíthessék labdakezelési technikájukat.

 

Vártúra Johannával

Ha vannak emlékeink arról, milyen volt még jó néhány évvel ezelőtt a Diósgyőri vár romjaiban – csupán négy árva tornyával jelezve a középkori épület méreteit –,
akkor itt az ideje megtapasztalni azt az átalakulást, amelyen a vár az elmúlt években átesett. Aki pedig még sosem járt itt, annak a térség kihagyhatatlan látnivalói közt ajánljuk a vár felfedezését, hiszen sok évszázad hányattatása után most áll legközelebb eredeti formájához, ahogy az 1550-es években tündökölt.

 

Az egykori „királynék vára" mára élő, interaktív múzeummá vált: háromdimenziós technikát alkalmazó kiállítási terek, izgalmas, játékos programok vezetik körbe a látogatót. Eredeti pompájában csodálhatjuk meg Közép-Európa hajdan legnagyobb lovagtermét, újjáépült a kétszintes királyi kápolna, a több termet magában foglaló királynői lakosztály, valamint a királyi borospince is. A felső vár rondellájában végignézhetjük a palota évszázadokon átnyúló történetét, virágzását és hanyatlását, s akit érdekelnek a kardok, páncélok, a fémműves műhelyben akár ki is próbálhatja ezeket.

 

De az igazi attrakció a királynő egyik udvarhölgye, Johanna, aki a várkapuban fogadja az érkezőt, s gondos háziasszony módjára vezeti körbe a hatalmas épületkomplexum minden zugában. Magával ragadó személyiségével percek alatt a XVI. századba röpít minket: nemcsak értékes ismeretanyagot ad át nekünk élvezhetően a vártúra során, hanem a kor nyelvén szól hozzánk, s magától értetődik, hogy korhű ruhában. A Diósgyőri várba önmagában már ezért az élményért is érdemes ellátogatni.

 

Végállomásból Bistorant

A kirándulás fáradalmait kipihenni és üres gyomrunkat megtölteni Miskolc egyik trendi helyén, a Végállomás – Bistorantban érdemes, a Diósgyőri vár közelében. A hely érdekessége, hogy egykor valóban végállomásként funkcionált, a Lillafüredi Erdei Kisvasút váróterme volt. Tulajdonosai a bisztró és az étterem ötvözetében találták meg saját gasztronómiai hitvallásukat, konyhájukon friss alapanyagokat – az adott évszak zöldségeit, gyümölcseit és házi sajtokat – használnak, ezzel is segítve a helyi és a környékbeli termelők életben tartását. Ők sütik a kenyeret, szezonálisan kínálnak erdei gombákat, tanyasi nyulat, zempléni bárányt, és mindig van a táblán a feledésbe merült belsőségekből, marhanyakból vagy sertéspofából. De szeretnek kísérletezni, tanulni és a francia ízek világában is kalandozni kicsit, a modern konyhatechnológia segítségével.