Szerbia szíve, Topolya

Forrás: turizmus.com

 2014. október 17. 11:55

A Belgrádtól 60 km-re fekvő Topolya (Topola) nemcsak gyönyörű természeti környezete, vendégszerető lakói és remek borai miatt kedvelt úti cél, de a város a szerb királyi család bölcsője is.

A Karagyorgyevics-család legelső ismert őse a topolyai Petrovics György, vagy Karagyorgye (ahogyan a legtöbben hívták), azaz Fekete György. Eredetileg állatokkal kereskedett, de korábban több háborút is megjárt, katonai képességeiről állítólag még Napóleon is nagy tisztelettel beszélt. 1804-ben őt választották vezetőnek a törökök elleni első felkelés élére. Karagyorgye későbbi leszármazottai ezután a hatalom közelében maradtak, majd 1903-ban I. Péter személyében már királyt is adtak az országnak. 1945-ben aztán II. Pétert megfosztották a koronától, és a család egészen 2001-ig külföldi emigrációban élt.

Topolya legmagasabb pontján áll a Szent György-templom és az Oplenaci Mauzóleum, ahol a királyi család tagjai nyugszanak, köztük az utolsó jugoszláv király, II. Péter és felesége, akiknek hamvait tavaly szállították haza és helyezték el a családi sírhelyen. A templom belső tere különlegesen szép, a falakon régi szerb freskók mintái láthatók, apró mozaikokból. Öt művész éveket töltött azzal, hogy freskókat másolt, majd ezeket 40 millió apró kis mozaikdarabból rakták ki.

A régi szerb freskókat apró mozaikokból rakták ki

A templommal szemben áll alapítójának, I. Péternek a háza, aki innen tartotta szemmel az építkezést. A bejárattal szemközt ma is látható az a szerény kis filagória, ahol a király a vendégeit fogadta. Bent festmények, fotók és hétköznapi használati tárgyak elevenítik fel a múlt századi szerb történelem egy szeletét. Az egyik vitrinben, egy kis papiroson, ha közelebb hajol az ember, el is tudja olvasni az írást: az Osztrák–Magyar Monarchia Szerbiának küldött hadüzenetének francia nyelvű másolatát.

Egy kellemes, fákkal övezettett úton lesétálhatunk Karagyorgye házához. Megismerhetjük a törökök elleni szerb felkelés körülményeit és a dinasztiaalapító életét, akinek nevéhez többek között templomok, iskolák építése és kolostorok felújítása fűződik.

Szent György templom

Ha Topolyán járnunk, érdemes egy borkóstolóra is betérni. Az itt termett borok már a középkorban is kedveltek voltak. Egy zamatos topolyai vörösbor mellé pedig mi mást is rendelhetnénk, mint egy klasszikus szerb fogást, a Karagyorgye-szeletet, azaz sajttal töltött sertéshúst rántva.