A házat üzemeltető házaspár az éttermet már az év elején bezárta, most a hotel kapcsán is szerződést bontott önkormányzattal.

1 órája
A házat üzemeltető házaspár az éttermet már az év elején bezárta, most a hotel kapcsán is szerződést bontott önkormányzattal.
1 órája
Az intézmény bevételtermelése mellett közvetett módon 3-4 százalékkal fogja növelni a kereskedelmi szálláshelyek töltöttségét.
17 órája
Egymást nem ismerő 22 esztergomi és 22 párkányi lakos ült asztalhoz reggelizni és beszélgetni a Mária Valéria hídon, a Duna felett.
17 órája
A Besztercebányai Régió nyolc vidéke egyedülálló kalandozásokra hívja a turistákat a hegyek közé.
19 órája
A kempinges üdülések terén piacvezetőnek számító Vacansoleil a koronavírus-járvány hatására felhalmozott adóssága miatt jelentett csődöt.
22 órája
A légitársaság a megfelelő súlyeloszlás okán a biztonsági szempontokkal indokolja az utasok átültetését.
23 órája
A műemlék épület idén januárban integrálódott a Nemzeti Örökségvédelmi Fejlesztési Nonprofit (NÖF) Kft.-be.
tegnap
Az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékparkban található kör alakú épület a Feszty-körkép mellett számos állandó kiállításnak ad helyet.
2023. szeptember 29.
Október 12-én az Akvárium Klubban rendezik meg az idei HR Festet, amelyre a Turizmus.com olvasói kedvezményes áron válthatnak jegyet. (X)
2023. szeptember 29.
Bizonyos Railjet-járatoknál Bécsben másik vonatra kell átszállni közel egy hónapig. Az ÖBB egyoldalú döntést hozott – reagált a MÁV-Volán-csoport.
2023. szeptember 29.
Új állandó régészeti kiállítás nyílt a Damjanich János Múzeumban, amelyen másfél évszázad régészeti leleteit mutatják be.
2023. szeptember 29.
A portugál kormány döntése alapján a jelenleg állami tulajdonban lévő TAP részvényeinek legalább 51 százalékát értékesítenék.
2023. szeptember 29.
A Balaton ősszel is gyönyörű. Egy kellemes kirándulással összekötve, a tóparti kilátókból képeslapként tárul elénk a táj.
2023. szeptember 29.
A vizsgálat még tart, de nem kizárt, hogy az interneten szervezett túra nem pusztán baráti volt, résztvevői fizettek a szervezésért.
2023. szeptember 29.
Az adóból befolyó bevételt az ország környezetvédelmére fordítanák.
2023. szeptember 29.
A SiófOK elnevezésű videópályázatra 13 és 20 év közötti korosztályból várják egyéni vagy csapatok jelentkezését maximum 1-1,5 perces videók beküldésével.
2023. szeptember 29.
Bemutatták az MSZÉSZ 50 éves évfordulójára készített és az elmúlt pár mozgalmas év eseményeivel kiegészített kiállítás anyagát.
2023. szeptember 28.
A nagyszabású múzeumi beruházás 67,9 milliárd forintnak megfelelő összegbe került.
2023. szeptember 28.