A turizmus meghatározó szereplői ABC sorrendben

Született
Budapest, 1973
JELENLEGI MUNKAHELYÉN DOLGOZIK
2001 óta
Hangya Edina
Máltai idegenforgalmi Hivatal
képviselet-vezető
Szakmai életút
1997-ben szerzett diplomát a KVIF Idegenforgalom és Szálloda szakán (ma: BGE Vendéglátóipari és Idegenforgalmi Kar), azóta dolgozik a turizmus területén.
Kezdetben az IBERIA és az AIR MALTA GSA képviseletét ellátó REP-Toursnál töltötte be az Air Malta képviseletét (többek között), később mint irodavezető dolgozott a cégnél.
2003-ban tett egy rövid kitérőt a beutaztatás világában: 3 évig dolgozott a MONDIAL Travel budapesti irodájának munkatársaként.
A Máltai Turisztikai Hivatal képviseletét hivatalosan 2001-től látja el Magyarországon, eleinte csak részmunkaidőben, de 2003-tól – amikor megnyílt Málta önálló turisztikai képviselete – főállásban látja el a képviselet vezetését.
Emellett időszakosan sportrendezvények szervezésével is foglalkozik. A Magyar Sárkányhajó Szövetségnek köszönhetően 2009 és 2018 között részt vett három nagy nemzetközi verseny (Európa- és világbajnokságok) magyarországi szervezésében, mint a versenyekhez kapcsolódó turisztikai feladatok szervezője.
Legfrissebb cikkek vele

2019. szeptember 18.
Szerző: Szántó Zoltán