A turizmus meghatározó szereplői ABC sorrendben

Született
Budapest
JELENLEGI MUNKAHELYÉN DOLGOZIK
1996 óta
Karsai Árpád
S.O.S. Idegenforgalmi Tanácsadó
cégvezető
Szakmai életút
A szakember 1985-1996 között utazási irodák vezetésével foglalkozott, majd tanácsadóként kezdett dolgozni. Szakterülete az attrakciófejlesztés, a desztináció márkázás, a marketing, a világörökségi helyszínek tervezése, menedzsmentje. Hazai kistérségek, települések (Gödöllő stb.) turizmusfejlesztési koncepcióinak kidolgozását követően, 2014-ben társszerzőként a Duna-Limes Program Előzetes Koncepciót készítette.
2015-2016-ban számos Duna-menti település és az NGM megbízásából egy tíz fős tanácsadói team vezető tervezőjeként az UNESCO várományos Duna-Limes Kulturális Tematikus Program részletes, megvalósíthatósági tanulmányokkal teljes fejlesztési koncepcióját készítette. A Budapesti Gazdasági Egyetem oktatója.
A Turisztikai Tanácsdók Szövetségének alelnöke.
Legfrissebb cikkek vele