A Lufthansa háromezerrel tervezi bővíteni dolgozói létszámát az idén, a német légitársasági csoport főleg légiutas-kísérőket keres, de mérnökből is többre van szüksége.

A cég MTI-hez szerdán eljuttatott közleményében ismertette: 1400 légiutas-kísérőt keresnek a frankfurti, valamint a müncheni bázisra, és további 800 új munkavállalóra lesz szükségük a csoport többi légitársaságánál, így a Swissnél, az Austrian Airlinesnál, a Brussels Airlinesnál, illetve a diszkont formában működő Eurowingsnél.

A Lufthansa azonban mérnököket is keres, csak ebben az évben 450 új munkavállalót vesznek fel a repülőgépek karbantartásával foglalkozó, Budapesten is jelen lévő Lufthansa Technikhez.

A német légitársasági csoport a legnagyobb foglalkoztató Frankfurtban, illetve Hessen tartományban. Munkavállalói száma 37 ezer volt december végén, tavaly mintegy százezren jelentkeztek cégeihez.

 

KAPCSOLÓDÓ

Továbbra is piacvezető a Lufthansa Magyarországon

A német fuvarozó tartja tavaly elért elsőségét a budapesti repülőtéren és az év első 9 hónapjának adatai szerint továbbra is piacvezető a hagyományos légitársaságok között.

 

 

KAPCSOLÓDÓ

A Lufthansa A350-900 először szállt le otthoni repülőterén

Lezajlott az év egyik legfontosabb eseménye a Lufthansa Csoportnál: leszállt az első A350-900 utasszállító repülőgép az otthonául szolgáló müncheni repülőtéren.