A most kezdődő síszezonban a mentési és ellátási költségek fedezete miatt átlagosan 800 forint körüli napi díjjal kell számolnia az utasbiztosítást kötőknek, míg a nyaralások idején egy európai útra átlagosan naponta 510, míg nem európai útra 770 forintos átlagos utasbiztosítási díjat költöttek.

A Netrisk MTI-hez eljuttatott közleménye szerint a síelés, snowbordozás nagyobb kockázattal, magas potenciális mentési költségekkel jár, ezért nem meglepő, hogy ebben az esetben az utasbiztosítások napi díja magasabb, mint a nyári turista utazások idején. A sípályáról történő, akár helikopteres mentés mellett kiegészítésként a sífelszerelés mellett például kiegészítő szolgáltatásként a baleset miatt ki nem használt síbérlet, illetve sítanfolyam díját is vissza lehet fizettetni a biztosítóval.

Sebestyén László, a Netrisk.hu vezérigazgatója arra figyelmeztet, hogy továbbra is keveseknek jut eszébe a felelősségbiztosítás arra az esetre, amikor mi okozunk kárt valakinek. "Ha valakinek az orvosi költségét nekünk kell fedeznünk, az akár milliós kiadást is okozhat, a tartós egészségkárosodás anyagi vonzataiba pedig jobb bele sem gondolni".
A portál adatai szerint a tavalyi síszezonban síbiztosítást kötők háromnegyede valamelyik osztrák pályára igyekezett, Szlovákiába a síelők 8-10 százaléka utazott, további 4-4 százalék körül mozgott az olasz és a francia síterepeket választók aránya. A síbiztosítások átlagos időtartama 5 nap volt.

Tavaly a síbiztosítások átlagos időtartama 5 nap volt.

Fotó: pexels.com


Az utasbiztosításokhoz - más biztosítási termékekhez hasonlóan - számtalan kiegészítő szolgáltatás vásárolható. A legnépszerűbbek ezek közül a biztosítás arra, hogy az ellátás költségeit ne az utasnak kelljen a biztosító térítéséig előfinanszíroznia,  illetve az elektronikus eszközök (mobiltelefon, laptop, tablet, illetve fényképezőgép) védelmére szóló biztosítás.
A Netrisk.hu adatai szerint a külföldi nyaralásra utazók ötven százaléka négy országot (Horvátország, Olaszország, Ausztria, Görögország) választott úti céljául idén nyáron, az európai utazások 57 százalékát autóval, míg 27 százalékát repülőgéppel tették meg.
Az első helyeken 2016-hoz képest nem történt változás, ugyanakkor szembetűnő, hogy míg 2016-ban még az ötödik helyen szerepelt, idén a 13. helyre csúszott vissza Franciaország. Ennek oka egyrészt az, hogy Franciaország tavaly labdarúgó Európa-bajnokságot rendezett, melyen a magyar válogatott is érdekelt volt, másrészt az ismétlődő terrorista támadásokról érkező hírek idénre már sokakat elbizonytalanítottak, amikor franciaországi utakat terveztek.

 

 

KAPCSOLÓDÓ

Ezek a legjobb utasbiztosítók az ügyfelek szerint

Az ügyfeleknek immár 16 százaléka az utazás napján vásárolja meg utasbiztosítását a Netrisk.hu statisztikái szerint. A biztosításközvetítőnél az előző évben a Mapfre, a Vienna Life és az Aegon biztosítók utasbiztosítási termékei kapták a legkedvezőbb értékelést az ügyfelektől.

 

 

KAPCSOLÓDÓ

Nőtt az érdeklődés a síutak iránt

A tavalyinál erősebb téli szezonra számítanak a kiutaztatással foglalkozó utazási irodák, az előző évhez képest 10 százalékkal nőtt az érdeklődés a síutak iránt - mondta Molnár Judit, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) alelnöke az MTI érdeklődésére pénteken.

 

 

KAPCSOLÓDÓ

Az utasok fele az utolsó pillanatban köt biztosítást

A Netrisk.hu adatai szerint 2016-ban naponta egy főre átlagosan 580 forintért kötöttek utasbiztosítást a külföldre készülő ügyfelek, ami tavalyhoz képest 7 százalékos átlagdíj-növekedést jelent.