Közleményben jelentette be a Wizz Air az oroszországi és ukrajnai járatai további törlését.

A Wizz Air közlése szerint a jelenlegi háborús helyzetet és a piac alakulását figyelembe véve döntöttek úgy, hogy a nyári menetrend végéig, azaz október 30-ig törlik a társaság összes Oroszországból induló és onnan érkező járatát. A foglalási rendszer szerint a Wizz Air korábban négy orosz úti célba (Moszkva, Szentpétervár, Kazany, Krasznodar) közlekedtetett járatokat.

Ezzel párhuzamosan június végéig minden Ukrajnába induló és onnan érkező járatukat is szüneteltetik.

Az érintett járatok a Wizz Air már el is távolította a foglalási rendszerből.

Szentpétervárra sem repül a Wizz Air egészen október végéig

Fotó: jeafish/123RF.COM

A légitársaság közleményében elnézést kér utasaitól az okozott kellemetlenségekért.

 

KAPCSOLÓDÓ

Kilenc járatot indít újra tavasszal a Wizz Air

A Wizz Air bejelentette, hogy több korábbi, népszerű járatát visszavezeti kínálatába. Márciustól az utazni vágyók Budapestről ismét repülhetnek London-Gatwick repülőterére, emellett pedig Edinburgh, Oslo, Podgorica, illetve Varsó, Bologna, és Szkopje is elérhető lesz a légitársaság járataival.