A Dr. Ketter László Hagyományőrző Gasztronómiai Versenyt a hazai tájjellegű ételek témakörben három kategóriában, 3-5 fős csapatok részére hirdették meg.

Az előírt határidőben a „hagyományőrzők" kategóriában 4 csapat, az "egyetemi hallgatók és középiskolai tanulók" kategóriában 6 csapat nevezett be a Budapesti Gazdasági Egyetemen megtartott versenybe - tájékoztatott a Gödöllő Környéki Regionális Turisztikai Egyesület.

A zsűri elnöke Benke László olimpiai bajnok mesterszakács, a zsűri tagjai és titkára Gombás András a budapesti Gombás Étterem tulajdonosa, a Magyar Vendéglátók Régiós Szövetségének alapítója, ifj. Gombás András sommelier, Gundel Gábor gasztronómiai szakértő, Károvits Tamás a Magyar Vendéglátók Ipartestületének volt elnöke, Vörös István Attila a mogyoródi Csíkvölgyi Pipa Csárda üzemeltetője, a GKRTE alelnöke, Lipták György a BGE szakoktatója, valamint Révész Rebeka a BGE hallgatója voltak.

A bocskorosvargánya levessel nyertek

Fotó: turizmus.com

Az abszolút győztes a Zalaegerszegi SZC Báthory István Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája - bocskorosvargánya-leves, konfitált oldalas hajdina lepénnyel, fokhagymás pecsenyelével, tökmagolajos káposztasalátával és tökös-mákos kelt rétes  aszalt szilvával - ételsorával nyerte el az Első Magyar Fehérasztal Lovagrend vándorserlegét.

A "hagyományőrzők" kategóriájában a dányi Hűség Súlya Nyugdíjasklub - kakukkfüves galambleves, sült csirke Imi-módra és dányi lakodalmas túrós, káposztás és mákos rétes - ételsorával a "vendéglátóipari szakmunkás-, szakközépiskolai tanulók, főiskolai- és egyetemi hallgatók" kategóriában pedig a zalaegerszegi SZC Báthory István Szakgimnáziuma és Szakközépiskolájának csapata végzett az első helyen.

A közönségdíjat a Nyugállományú Honvédők Nagytarcsai Egyesülete - főtt csülök, zöldségekkel, baboskáposzta, kelt tészták borhabbal - ételsorával nyerte el.

Benke László elnök az Első Magyar Fehérasztal Lovagrend díszserlegét a BGE dékánjának Lugasi Andrea  asszonynak, a házigazda képviselőjének adta át.

A 2017. évben megtartott XVI. Dr. Ketter László Hagyományőrző Gasztronómiai Versenyen  részt vett csapatok  ételsorainak receptúrája itt tekinthető meg.

 

KAPCSOLÓDÓ

Rendhagyó szakácskönyv a Gusteau-ról, a Gusteau-tól

A mádi Gusteau étterem legjobb receptjei jelentek meg egy rendhagyó szakácskönyvben, amelynek sajtóbemutatóját december 13-án tartották az MTA Kodály termében.

 

 

KAPCSOLÓDÓ

Izgalmas karácsonyi vásári gasztronómia

A Budapesti Adventi- és Karácsonyi Vásár nem csupán egyedi ajándéktárgyakkal, hanem izgalmas gasztronómiai kínálattal is várja a látogatókat december 31-ig.

 

 

KAPCSOLÓDÓ

Csúcsgasztronómia képzés a Budapesti Gazdasági Egyetemen!