Az ünnepek alatt átlagosan 10-30 százalékkal több a megrendelés.

Metál Zoltán, az Országos Taxis Szövetség elnöke az MTI érdeklődésére elmondta: folyamatosan csúcsforgalom van egész decemberben, már a bevásárlások ideje alatt is. Az előző évek tapasztalata alapján a fuvarszervezők felkészültek a várható csúcsforgalomra.

A taxi rendelésekor a szokásosnál hosszabb várakozási időre kell készülni, mivel a bevásárlóközpontok környékét nehéz megközelíteni, és az erős dugókban nehéz a haladás. A legtöbb céges rendezvényt is erre az időszakra időzítik. A várakozási idő napszakonként változhat - fejtette ki Metál Zoltán.

Az adventi időszak első hetében harmadával nőtt a forgalom

Fotó: turizmus.com

Tamás Miklós, a City Taxi elnöke szintén arról tájékoztatott, hogy a forgalom az elmúlt évek tapasztalata alapján már november-decemberben megnövekszik, az ünnepek alatt csúcsforgalom várható. A kollégáik felkészültek az erősebb forgalomra, és azt kérik, hogy ha lehet, több időt hagyjanak a megrendelésre, mert nagyobb kiállási idővel tudják teljesíteni azokat.

A Taxify-nál a karácsonyt megelőző egy hónap forgalmi számai alapján az adventi időszak első hetében harmadával nőtt a forgalom az előző hónaphoz képest. Budapest egyik legérzékenyebb forgalmi időszakában a Taxify mobil applikáció letöltéseinek száma is megugrott, és már elérte a 300 ezret, így további növekedésre számítanak - közölte a társaság.

Az okostelefon-alapú utazásszervező közel 2,5 millió fuvart bonyolított le Budapesten az indulása óta, és idén decemberben már 800 sofőrrel indult neki az ünnepi csúcsforgalomnak - tették hozzá.

 

KAPCSOLÓDÓ

Árgaranciával indul az új budapesti taxi

Egy új taxi társaság lépett a budapesti piacra, a Taxim személyében. A vállalat marketingvezetője, Varsádi Viktor elmondta, hogy az ügyfelek igényeihez igazítva tervezték meg a cég működését, hogy minden igényt kielégítő szolgáltatást nyújthassanak.

 

 

KAPCSOLÓDÓ

Két "magyar cég", a Hertz és a Ford

Az autógyártást forradalmasító Ford T-modell tervezője, Galamb József, valamint a Hertz Rent a Car alapítója, Herz Sándor egyaránt magyar származású volt.

 

 

KAPCSOLÓDÓ

Új vezérigazgató a Főtaxi élén

Október 24-től Angyal Zsolt tölti be a Főtaxi vezérigazgatói posztját. A szakember mintegy 15 éves vezetői tapasztalattal rendelkezik.