Az Air France-KLM a Deltával kiegészülve mindenképpen a Skyteam légi szövetségben tartaná az Alitaliát függetlenül attól, hogy ki vásárolja meg, mert a kiválással mindkét fél nagyon sokat veszítene – állítja Jean-Marc Janillac, a francia-holland légitársasági csoport vezetője.

Elmondása szerint úgy szeretnék megtartani az Alitaliát szövetségesként, hogy nem ők vásárolják fel. Erre a most ismert ajánlatok tekintetében egyébként sincs túl nagy esély, bár a Star Alliance-hez tartozó Lufthansa is vonakodik a csődhelyzetben lévő olasz légitársaságot jelenlegi formájában megvenni – olvasható az AIRportal.hu oldalon.

Ettől függetlenül Janillac szerint van esély arra, hogy az Alitalia elhagyja a Skyteamet és az Észak-atlanti vegyesvállalatot, amely rosszul érintené az Air France-KLM-et. Már csak azért is, mert a francia-holland cég épp most dolgozik egy új vegyesvállalaton, amelyben fontos szerepet szánnának az olaszoknak, így távolmaradásuk duplán fájna: nemcsak nem lenne bent a közös cégben, de még versenytársként is számolni kellene vele.

Carsten Spohr, a Lufthansa-csoport vezérigazagtója a közelmúltban azt mondta, nem azért vonakodnak megvenni az Alitaliát, mert kivárnak az olasz választásokig, csupán ebben a formájában nem érdekli őket a cég. Az olasz kormány szerint pedig épphogy a választások miatt fékeztek be a cégek.

Az olasz kormány szerint a választások miatt fékeztek be a cégek

Fotó: Alitalia

Az Alitaliát tavaly május óta irányítják a kormány által delegált felügyelők, ekkor döntött úgy a munkavállalók ellenkezése miatt az Etihad, hogy nem fektet több pénzt az egyébként zsírosan veszteséges olasz cégbe. A társaság azóta is így működik, és úgy tűnik, sikerült gatyába rázni az üzemelést, mivel Európa egyik legpontosabb légitársasága volt 2017-ben a Flightstat felmérése szerint.

 

KAPCSOLÓDÓ

Heten vennék meg az Alitaliát

Hét ajánlat érkezett a csődvédelemben működő Alitalia légitársaságra. A benyújtók kilétét nem hozták nyilvánosságra, ugyanakkor két cég, a Lufthansa és az easyJet korábban közölte, hogy érdeklődik az Alitalia iránt.

 

 

KAPCSOLÓDÓ

A Lufthansa Csoport és a NewAlitalia

A Lufthansa Csoport ajánlatot nyújtott be a „NewAlitalia” létrehozására, ami nem a teljes légitársaságra vonatkozik, hanem csak a globális hálózati forgalmat irányító, valamint az európai és belföldi közvetlen (point-to-point) járatokat üzemeltető üzletágra.

 

 

KAPCSOLÓDÓ

Van érdeklődés az Alitalia iránt

Lapjelentések szerint eddig összesen kilenc cég érdeklődött az Alitalia különböző üzletágainak megvásárlása iránt, a válságban lévő olasz légitársaságra október 2-ig kell kötelező vételi ajánlatot tenni.