A budapestUNDERGUIDE-ot beválogatták a Highlights of Hungary 2018-ba.

A Super Channel szervezésében idén hatodik alkalommal hirdették meg a versenyt, amely egy platformra gyűjti az aktuális év legizgalmasabb, leginspirálóbb szereplőit. A kreatív ipar különböző területeiről érkező kurátori csapat ajánlásai alapján shortlist-re jutott kezdeményezések közül a februári díjátadó keretein belül kerülnek ki a közönség kedvencei, valamint a szakmai fődíjasok.

„Szerelmes vagyok a hazai találékonyságba, a mindennapi apróságokba, a világraszóló kezdeményezésekbe. Éppen ezért, egy ilyen kontextusban megjelenni már éppen elég megtiszteltetés és motiváció, hogy tovább gondoljuk, mit is jelent a turizmus ma Magyarországon” – reagált a hírre Magyar Vilma társalapító és ügyvezető.

Dunatanösvény

Fotó: underguide.com

A budapestUNDERGUIDE 2005-ben az első olyan szervezetként alakult meg itthon, amely a mai napig olyan rendhagyó és személyre szabott turisztikai élményeket kínál, amelyeken keresztül az idelátogatók a színfalak mögött rejlő várost fedezhetik fel. „ Mi úttörő módon nem az esernyőinket tartottuk a Bazilika előtt a magasba, hanem azt kiabáltuk: be global, GO LOCAL!” – meséli Vilma, aki már tinédzser korában annyira hitt a városban, hogy valamennyi titkos helyét ismerte.

Ma több mint 20.000 vendéggel és 550 saját fejlesztésű turisztikai és rendezvényprogrammal a háta mögött az ügynökség ugyanazzal az elhivatottsággal kreál itt és most élményeket a világ minden tájáról érkező vendégeinek. A mottó a fekete táskákon: „a legjobb szuvenírek a feledhetetlen élmények” – legyen az egy kétfős városnézés, egy több száz fős csapatépítő, vagy egy több napos konferencia, természetesen valami meglepő helyen.

„Felkutatjuk az igazi helyi értékeket, aztán bevetjük a legvadabb ötleteinket. Éppen ezért elismerés a jelölés nemcsak nekünk, hanem a turisztikai szakmának, hiszen a partnereinkkel közösen alakítjuk, hogy milyen hírünk van a világban – mondja Vilma és hozzáteszi: a budapestUNDERGUIDE nap, mint nap azon dolgozik, hogy a vendégeik azzal az érzéssel utazzanak haza, ami a csapattagjait is lángra robbantotta: Budapest vagány és gyönyörű, a hazai kultúra párját ritkító, az itt élők pedig meghökkentően kreatívak.

A budapestUNDERGUIDE misszióját az alábbi linkre kattintva egy szavazattal támogathatják:

http://www.highlightsofhungary.hu/en/portfolio/budapest-underguide/

 

KAPCSOLÓDÓ

Megújul a budapestUNDERGUIDE

A konferencia- (DMC) és rendezvényszervező cég 12 év alatt több mint 200 programot fejlesztett, új jelmondata Élményeket szervezünk!.

 

 

KAPCSOLÓDÓ

Ezek a legjobb Facebook-oldalak és közösségi média megoldások a magyar turizmusban

Lezárult az idei Tourism Social Media Awards verseny, így kiderült, hogy melyek a legjobb Facebook- és Instagram-oldalak a magyar hotelek körében, és melyek a legjobb közösségi média megoldások a turizmusban. A díjátadón összesen 4 arany, 4 ezüst és 3 bronz minősítés talált gazdára.

 

 

KAPCSOLÓDÓ

Budapest Essentials, trendi Budapest a külföldi újságíróknak

Amíg más városok a már felépített – és általában egységes képet mutató – arculatukkal „hódítanak", addig Budapest megújult romkocsmákkal, bisztrókkal, szórakozóhelyekkel, fesztiválokkal vagy éppen borbárokkal hívja fel magára a figyelmet.