Több mint hárommilliárd forintos beruházással épül kulturális és sportközpont Sárváron.

Kondora István elmondta: a kormány decemberi döntése alapján 2 milliárd 60 millió forintot biztosított az új többfunkciós létesítmény felépítésére, amelyhez az önkormányzat 1,1 milliárd forint saját erővel járul hozzá.
Tájékoztatása szerint a sportrendezvényekhez 600 fix ülőhelyet tudnak biztosítani, egyéb programoknál ez a küzdőtéren további 400 mobil ülőhellyel lesz bővíthető.

A csarnok alkalmas lesz nemzetközi szintű kézilabda-mérkőzések, továbbá kosárlabda-, futsal- és tollaslabdameccsek megrendezésére. Külön terem épül a létesítményben a birkózóknak és a karateszakosztálynak, ezeken kívül fitness- és konditerem, négypályás bowling, valamint két fallabdapálya is a sportolók és a látogatók rendelkezésére áll majd.

A sárvári vár


A polgármester hozzáfűzte: az épületben helyet kap egy 130 fős mozi- és konferenciaterem, illetve egy vendéglátóegység is. A szomszédban a közeljövőben skatepark, atlétikai pálya, valamint szabadtéri kézi-, kosárlabda- és teniszpályák épülhetnek, így az egykori téglagyár környéke egy olyan sport- és rekreációs övezetté válhat, amelyről régóta álmodnak a sárváriak.

A kulturális és sportközpont építése várhatóan 2018 második felében fejeződik be.

 

KAPCSOLÓDÓ

Ugrókötélen Sárvár minden pontján - VIDEÓ

Különleges együttműködés keretében született meg Sárvár új dinamikus és fiatalos imázsvideója. A kisfilm a település kiemelt turisztikai vonzerőit mutatja be egyáltalán nem szokványos módon.

 

 

KAPCSOLÓDÓ

Újítások a sárvári Tourinformban

A közelmúltban kapott piros kerékpárokat a megyei karitásztól a Sárvári TDM turisztikai célra, elkészültek a város információs tábláira a QR-kódok, és most újabb fejlesztések valósultak meg a Sárvári Tourinform Irodában.