Harminc szakmai kiállító, valamint számos kóstoló és egyéb program várja a látogatókat az Erzsébet téri Akvárium Klubban szombaton és vasárnap.

A KávéBár Bazár közönsége a kávék széles választéka mellett teákat, borokat, párlatokat és egyéb italkülönlegességeket kóstolhat meg. A kávésok között magyarországi mikropörkölők és jól ismert márkák egyaránt megjelennek a világ legjobb termőterületeiről érkező tételekkel, a kóstolás után pedig vásárolni is lehet majd a standoknál.
A rendezvény két napja során három országos bajnokság zajlik: a baristák a Magyar Barista Bajnokságon mérhetik össze tudásukat, hogy a nyertes képviselhesse Magyarországot az amszterdami világdöntőn. A nem hivatásos kávérajongók versenye, az Amatőr Magyar Barista Bajnokság szombaton várja az érdeklődőket, majd másnap rendezik meg a Magyar Sommelier Bajnokság nyilvános döntőjét a KávéBár Bazár társhelyszínén, a Gerbeaud Házban.

Kóstolás, versenyek, workshopok is szerepelnek a programban

Fotó: pixabay.com

A versenyek mellett mindkét nap szakmai előadások, workshopok is szerepelnek a programban. Lesznek vezetett italkóstolók a buborékoktól kezdve a párlatokon át az idős teákig, hazai és külföldi speciality cuppingok, vagyis kávékóstolók, kerekasztal-beszélgetések, élménybeszámoló egy Costa Rica-i magyar kávéfarmtúráról, beszélgetés a trendekről itthon és világszerte, üzletépítési fórumok, valamint bárkonferencia is.

 

KAPCSOLÓDÓ

Öt bajnokot választottak a KávéBár Bazáron

Hatalmas érdeklődés mellett zajlott a hétvégi KávéBár Bazár, több mint kétezer vendég kóstolt kávékat, párlatokat és borokat a Kazinczy utcai TESLA Budapest három szintjén. A rendezvényen, számos kísérőprogram mellett több mint negyven kiállító termékeit ismerhették meg a látogatók.

 

 

KAPCSOLÓDÓ

Élménykávézó, egészségsarok és pezsgő lounge a dubaji reptér business várójában

Befejeződött a Dubaji Nemzetközi Repülőtér B-szatelitjében található Emirates Business lounge átalakítása. A beruházás a légitársaság utazási élmény fejlesztési stratégiája részeként, két év alatt 11 millió dollárból valósult meg.