A Balatoni Kör és a We Love Balaton idén is keresi azt az ételt, ami új lendületet adhat a balatoni strandgasztronómiának.

Azok az ételek esélyesek a győzelemre, melyeket bármelyik strandbüfében elő lehet állítani, mert a végső cél, hogy a receptet más strandbüfék is átvegyék, ezzel megújítva az itthoni büfékultúrát. Az utóbbi években olyan nevezéseket is beküldtek, melyekben olykor „túlgondolták” a feladatot, ezért az idei évben kifejezetten olyan ételt keresnek, amely szinte bármelyik balatoni büfé étlapjára elférne, és nem szükséges az elkészítéséhez bonyolult konyhatechnológiai eszköz.

A versenyt 2015-ben a fövenyesi Kalóz nyerte a Harcsa & Krumplival, amely a balatoni fish&chips-nek felelt meg, 2016-ban a Kishableányban és a Palettában kapható Big MEKK-et választotta ki győztesnek a zsűri, 2017-ben pedig ismét a Paletta étele, a Pulled Ponty győzött.

A tavalyi nyertes, a Paletta füstölt pontyos szendvicse

Fotó: welovebalaton.hu

A negyedik alkalommal meghirdetett versenyre 2018. július 22-ig lehet jelentkezni, a győztes nevét augusztusban hozzák nyilvánosságra. Elegendő számú nevező esetén különdíjjal szeretnék jutalmazni a nem újhullámos büféket is.

 

KAPCSOLÓDÓ

TOP 50: Hoffmann Henrik, aki nem csak a Balaton turizmusát tekinti szívügyének

„Az a fajta figyelem és támogatás, amely az elmúlt időszakban az állam részéről utolérte a turizmust, a következő években óriási lehetőségeket nyit” – véli a Balatoni Turizmus Szövetség elnöke.

 

 

KAPCSOLÓDÓ

Adóhivatali razzia indul a balatoni szolgáltatóknál

Átfogó ellenőrzés-sorozatot kezd hétfőn a Balatonnál a Nemzeti Adó- és Vámhivatal, az akcióban több száz revizor vesz részt - írta a Magyar Idők.