Kormányzati forrásból, mintegy 9,5 milliárd forintból bővítik a makói fürdőt. Ez a Maros-parti város történetének egyik legnagyobb beruházása.

A kormány döntése alapján a makói önkormányzat idén 1,955 milliárd, jövőre 4,714 milliárd, 2020-ban pedig 2,830 milliárd forint támogatást kap a turisztikai beruházásra – mondta Farkas Éva Erzsébet (Fidesz-KDNP) polgármester. Családi és élményzóna, három fedett csúszdával ellátott csúszdatorony, valamint napozóteraszos nyári öltöző épül, kialakítanak egy ételudvart látványkonyhákkal, és a fürdőt kültéri élményelemekkel ellátott zöldterületek is bővítik. A beruházás része egy nemzetközi versenyek rendezésére is alkalmas, lelátóval és melegítőmedencével ellátott uszoda, amely a térség 16 településének úszásoktatását is szolgálja majd.

A beruházás a tervek szerint 2020 végére fejeződik be

 

A Makona Tervező Iroda a kiviteli terveket várhatóan márciusra készíti el, ezt követően írhatják ki a közbeszerzési eljárást a kivitelezésre, amely jövőre indul, a beruházás pedig 2020 végére fejeződik be.

Makovecz Imrének 12 épülete áll Makón, ezek között a legnagyobb a 2012-ben átadott fürdő, amelynek építésekor az eredeti terveknek csak egy része valósulhatott meg. Az önkormányzat már 2015-ben elkötelezte magát a Makovecz-örökség gondozása mellett, így a tervező elképzelései alapján készül el – szintén kormánytámogatással – az új városi könyvtár, és születtek meg a fürdőbővítés engedélyes tervei.


 

KAPCSOLÓDÓ

Tíz új minősített fürdő

A Magyar Fürdőszövetség közgyűlésén tíz vizes létesítmény vehette át a nemzeti tanúsító védjegyet, gyógyfürdő, élményfürdő, strand és uszoda kategóriában. Van olyan fürdő, amelyik három kategóriában is ötcsillagos minősítést szerzett.

 

 

KAPCSOLÓDÓ

Jobb víz, több vendég

Piaci előnyt jelenthet a fürdők és a szállodai wellnessek üzemeltetőinek, ha a medencevíz-vizsgálatokat ügyfélorientált kiszolgálást nyújtó és széles kínálati palettával rendelkező magánszolgáltatótól rendelik meg.