Exkluzív videóval köszönte meg az Emirates női dolgozói munkáját a nemzetközi nőnap alkalmából.

A videó bepillantást nyújt a Dubaj és San Francisco között közlekedő EK 225-ös járat kulisszái mögé, és bemutatja az Emirates Csoport különböző egységeinek női dolgozóit. Az A380-as repülőgépet a kanadai Patricia Bischoff kapitány és a brit Rebecca Lougheed elsőtiszt vezette, míg a kabinszemélyzetet a lengyel Weronica Formela vezető légiutas-kísérő irányította. Egy kizárólag női munkaerőből álló, 75 fős csapat végezte el az utasokkal kapcsolatos földi, valamint a repülőgéphez kapcsolódó technikai munkálatokat is a felszállás előtt.

Az Emirates Csoport több mint 150 különböző országból foglalkoztat női dolgozókat – köztük több száz magyar hölgyet is –, akik számos pozíciót töltenek be a légitársaságnál, beleértve menedzseri és felsővezetői munkaköröket is.Összességében az Emirates-nél dolgozó munkatársak több mint 40 százaléka nő: többségük légiutas-kísérőként dolgozik, ugyanakkor a felügyeleti és menedzseri pozíciók 20 százalékát is hölgyek töltik be.

 

„Az Emirates kifejezetten büszke arra, hogy minden kulcsfontosságú pozícióban képviseltetik magukat a hölgyek is” – hangsúlyozta Abdulaziz Al Ali, az Emirates emberi erőforrásért felelős ügyvezető alelnöke. „Női munkatársaink a kezdetektől fogva aktívan hozzájárulnak az Emirates sikertörténetéhez. A nemzetközi nőnap alkalmából pedig szeretnénk külön is megköszönni a légitársaság és a teljes légiközlekedési ágazat működésében betöltött széles körű szerepvállalásukat” – tette hozzá.

 

KAPCSOLÓDÓ

Ismét díjazta legjobb partnereit a Budapest Airport

A Budapest Airport hagyományos repülőtéri gálaünnepségének ismét az 1. Terminál épülete adott otthont.

 

 

KAPCSOLÓDÓ

Növelné az Airbus a repülőgépgyártást

Az eddiginél több keskenytörzsű, A320-as családba tartozó repülőgépet akar gyártani az Airbus egy éven belül, mert nagyon nagy a kereslet a típusra – mondta Eric Schulz, a toulouse-i repülőgépgyártó kereskedelmi vezetője Szingapúrban.