Január 12-én nyílt meg Stuttgartban Európa egyik legnagyobb turisztikai vására, a CMT. A Magyar Kerékpáros Szövetség beszámolója.
A rendezvény időtartamát nézve is kiemelkedik a vásárok közül, hiszen nyolc napon át tíz csarnokban, 2.100 kiállító, 120.000 négyzetméteren mutatja be kínálatát a várhatóan 265.000 látogatónak.
2019 különleges év, hiszen Magyarország ez alkalommal három helyszínen is bemutatkozik a sok esetben már a helyszínen foglaló, s rendkívül erős vásárlóerővel rendelkező dél-német látogatóknak. Utóbbira a legjobb példa, hogy a helyszínen úgy fogynak a több százezer eurós lakóautók, vagy a 4-5000 eurós kerékpárok mintha csak szóróajándékokat osztanának a gyártók standján.

Nagy az érdeklődés Magyarország iránt

Fotó: turizmus.com

A Nyugat-Balatoni Turisztikai Iroda szervezésében, a Budapesti Fesztivál és Turisztikai Központ mellett tíz magyar szolgáltató kínálata ismerhető meg a 4-es csarnokban. A kifejezetten az aktív turisztikai kínálatnak helyet adó 10-es csarnokban nyolc hazai aktív szolgáltató kapott bemutatkozási lehetőséget  a Magyar Kerékpáros Szövetség jóvoltából. Az érdeklődőket az MKSZ képviselője mellett a Ride Hard kerékpáros programszervező iroda fogadja. A standon a hazai kerékpárgyártás egyik kiemelkedő vállalata, a Gepida is bemutatja legújabb kerékpárjait. Szintén a 10-es csarnokban egy speciális versenyrendezői autó segítségével mutatkozik be a Tour De Hongrie kerékpáros esemény, köszönhetően a verseny szervezőinek, a Europcarnak, a Skodának és a Magyar Kerékpáros Szövetségnek.

A speciális versenyrendezői autó, amivel a Tour De Hongrie bemutatkozott

Fotó: turizmus.com

Az első két nap helyszíni tapasztalata alapján elmondható, hogy Magyarország iránt továbbra is komoly nagyközönségi érdeklődés mutatkozik. Ahogy az elmúlt években, úgy idén is Budapest, Balaton és hazai fürdők a húzó termékek, de figyelemre érdemes volt a Duna-menti kerékpározással kapcsolatban feltett számos kérdés is.

Érdekes és relatív új jelenség, hogy az aktív csarnokban nagy számban jelentek meg paplanernyős szolgáltatók is, szemmel látható, hogy ez a sport is egyre népszerűbb. Kerékpárok tekintetében érdekesség, hogy szinte minden, itt megjelent gyártó gondolkodik elektromos kerékpárban, persze mint minden ilyen erős trend esetén, megjelenik a kontra oldal is, így sokan kíváncsiak a versenykerékpárokra is.

 

KAPCSOLÓDÓ

Ferien Messe riport: nő az utazási kedv

A bécsi Ferien Messe-hez időzítve tette közé minden idők legoptimistább piaci prognóziásátaz ausztriai RUEFA utazási iroda. Kovács Balázs, a GD Consulting ügyvezetője helyszíni tapasztalatok alapján foglaja össze az elemzés lényegét.

 

 

KAPCSOLÓDÓ

Részvételi lehetőség külföldi közönségvásárokon - 2019

A Nyugat-Balatoni Turisztikai NP Kft. részvételt kínál a hazai szolgáltatók számára az alábbi küólföldi közönségvásárokra, idén már nemcsak a Balaton régióban! A standon régió (pl. Balaton), terméktípus (pl. gyógyfürdők) jelenik meg, a katalógusokban Magyarország alatt szerepelnek.