Az idén Székelyföldre, Lengyelországba és Bosznia-Hercegovinába indít zarándokvonatokat a MÁV.

Idén három zarándokvonatot indít a MÁV; májusban Csíksomlyóba, júniusban a lengyelországi czestochowai magyar pálosok által alapított kegyhelyre és idén először Medjugorjéba is - hangzott el a zarándokvonatokról Budapesten tartott sajtótájékoztatón csütörtökön.

Veres András püspök, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnöke, a csíksomlyói zarándoklat egyházi fővédnöke arról beszélt, hogy a csíksomlyói búcsúban a Mária-kegyhelynél tartott szentmisén mintegy félmillió ember vesz részt. Nem mindenki mélyen vallásos, de mindenki mélyen magyar, és ott még inkább megerősödik hitében, magyarságában. Ez az élmény másutt nem élhető át - mondta a püspök.

A Bosznia-Hercegovina déli részén található Medugorjéba első ízben indít zarándokvonatot a MÁV

Fotó: wikipedia

Fülöp Attila, az Emberi Erőforrások Minisztériumának egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára azt emelte ki: Csíksomlyó a nemzeti örökség része, az ezeréves Szent István-i Magyarországhoz köt. A zarándoklat a magyar közösség erejét növelő élmény, van rá társadalmi igény. A zarándoklaton részt vesznek gyermekvédelmi gondozásban részesülő gyerekek és kárpátaljai, felvidéki magyarok is - közölte.

Csépke András, a MÁV-Start Zrt. vezérigazgatója elmondta: az útvonalat igyekeztek a hagyományos zarándoklatokhoz, történelmi emlékhelyekhez igazítani. A szerelvény mozdonyát Szent Istvánt ábrázoló grafika díszíti, termes kocsikból áll, lesz étkezőkocsi és kihangosítás.

A zarándoklatokon részt vevő várhatóan mintegy 2500 utas elenyésző töredéke ugyan annak a 140 milliónak, aki évente igénybe veszi a magyar vasúttársaság szolgáltatásait, ám sok olyan lehet köztük, aki egyébként nem használja a közösségi közlekedést, s ez egy jó alkalom lehet arra, hogy megkedvelje. A vezérigazgató elmondta, hogy a 2014-15. évi csökkenés után 2016-ban 2,3 millióval nőtt a MÁV utaslétszáma.

Budai László, a Misszió Tours Utazási Iroda ügyvezető igazgatója úgy fogalmazott: "Mi csak egy jó zarándoklatot akartunk szervezni 2011-ben, és azzal szembesültünk, hogy ez annál sokkal több. (...) Isten és barátok nélkül nem lehet élni."

Újdonság, hogy a csíksomlyói búcsúba induló Boldogasszony zarándokvonatra a Miskolc-Nyíregyháza-Debrecen útvonalon is lesz lehetőség fel-, illetve leszállni, a lengyelországi Fekete Madonna zarándokvonat pedig Tarnow városát is érinti.

Idén először - szeptember elején - indul Bosznia-Hercegovinába a medjugorjei zarándokvonat. Mindhárom zarándokút négynapos.

Csíksomlyón az első búcsújárást a legenda szerint 1567-ben tartották, amikor János Zsigmond erdélyi fejedelem fegyverrel akarta a katolikus székelyeket az unitárius vallás felvételére kényszeríteni. Csík, Gyergyó és Kászon népe pünkösd szombatján Csíksomlyón gyülekezett, Szűz Mária segítségét kérte, majd legyőzte a fejedelem seregét a Hargita Tolvajos-hágójában. A diadal után újból Csíksomlyón adtak hálát, egyben fogadalmat tettek, hogy ezután pünkösd szombatján minden évben elzarándokolnak oda.

 

KAPCSOLÓDÓ

Rekordszámú turista Izraelben, de szerényebb éjféli mise

Idén viszonylag kevesen voltak az éjféli misén Betlehemben a hideg idő és az utóbbi hetek zavargásai miatt.

 

 

KAPCSOLÓDÓ

Több mint ezer zarándok indult Csíksomlyóra

Elindult a csíksomlyói búcsúba a Boldogasszony zarándokvonat csütörtök reggel a budapesti Nyugati pályaudvarról.