Az MTÜ 2019-ben immár 26. alkalommal indítja útjára hazánk legnépszerűbb környezetszépítő kezdeményezését, a Virágos Magyarország versenyt.

Az utóbbi években már több mint 300 település, mintegy 3 millió ember és közel 50 ezer önkéntes csatlakozott a Virágos Magyarország mozgalomhoz. A 26. év számos újdonságot hoz, amint arról a versenyfővédnöke, Borbás Marcsi is beszámolt. Az új versenystruktúrának köszönhetően kiegyenlítettebbé válnak a települések esélyei, valamint nagyobb hangsúlyt helyeznek a fenntarthatóság és a környezettudatos nevelés szempontjaira. Idén regionális szinten is díjazzák a hazai településeket, így még többen kaphatnak esélyt az elismerésre, továbbá számos egyéb, tematikus díj is gazdára talál. Ugyancsak fontos a Közönség díj, amit a legtöbb szavazatot kapó település nyer majd el.

Az MTÜ nyitni szeretne a határon túli magyarlakta települések felé. Így idén először, az erdélyi városok és falvak is nevezhetnek a versenyre, és a tervek szerint a következő években folyamatosan bővítik a részvételi lehetőséget a többi magyarlakta régió felé is.

A versenyben nagyobb hangsúlyt helyeznek a fenntarthatóság és a környezettudatos nevelés szempontjaira

Fotó: MTÜ

„Az újításoknak köszönhetően a kisebb települések számára is megnő a sikeres szereplés esélye. Bízom benne, hogy idén még a tavalyinál is több önkormányzat nevez majd a Virágos Magyarország megmérettetésre” – emelte ki a fővédnök. A települések képe természetesen nemcsak az ott élőknek fontos, hanem a turisták számára is, és része az országimázsnak.

A további részletekről Nagy Ildikó Réka, a verseny nemzeti koordinátora tájékoztatta az újságírókat, majd a gyönyörűen felújított Lóvasút Kulturális és Rendezvényházban az idei Entente Floreale versenyen induló, tavalyi győztes települések, Nagykőrös és Csemő mutatkoztak be a jelenlévőknek. A virágpalánták számán túl a szakmai zsűri idén is kiemelt figyelmet fordít a települések tisztaságára, gondozottságára, a zöldfelületek, közterületek, közintézmények állapotára, valamint figyelembe veszik, hogy milyen programokat szervez az önkormányzat a helyi közösségnek lakóhelyük szépítésére.

A jelentkezési határidő: 2019. május 1. A regisztráció és a részvétel díjmentes.

 

KAPCSOLÓDÓ

A kis falvakban a legnépszerűbb a Virágos Magyarország verseny

A tavalyinál is több, 324 település jelentkezett az idei Virágos Magyarország versenyre, a legnagyobb érdeklődés az 1000 lakosúnál kisebb falvakban volt.

 

 

KAPCSOLÓDÓ

25 éves a Virágos Magyarország verseny

A tavalyinál is több, összesen 324 település közül idén Szolnok, Nagykőrös, Csemő és Dozmat nyerték el a Virágos Magyarország környezetszépítő verseny fődíját.