Mezősi Csilla az új főtitkára a European Spas Associationnek, tudatta az ESPA.

Mezősi Csilla már 2000 óta részt vesz a szövetség munkájában, 2012 óta pedig az irányító testületben Magyarországot képviseli. Gyakori előadója az ESPA konferenciáinak.

Karrierje során számos olyan stratégiai projekt menedzsmentjében vett részt önkormányzati vagy kormányzati oldalról, amely valamilyen egészségturisztikai fejlesztésről szólt. Több mint 15 éven át dolgozott a német idegenforgalmi iparágban, négy évet pedig a svájci turizmusban, ahol a kiutaztatással foglalkozott.

Mezősi Csilla, a szövetség új főtitkára

Fotó: turizmus.com

Mezősi Csillának gyakorlata van a B2B és a B2C értékesítéstől kezdve a nemzetközi PR-ig számos területen éppúgy, mint a rendezvényszervezésben, az egészségturizmus marketingjében. Kapcsolatot létesített a szolgáltatók és a biztosítók között is. A szövetség reményei szerint a magyar szakember értékes szereplő lesz az európai spa lobbi területén.

Mezősi Csilla 2013-tól a Magyar Turisztikai Ügynökség külföldi képviseleti hálózatában a berlini irodát vezette, ahol Németország és Svájc turisztikai piacán dolgozott Magyarország népszerűsítéséért, egészen a képviseletek 2016 végi bezárásáig.
Kapcsolat: [email protected]

 

KAPCSOLÓDÓ

EuropeSpa MED tanúsítvány négy magyar fürdőnek

Az Európai Fürdőszövetség minőségbiztosítási védjegye hozzásegítheti az azt elnyerő három vidéki és egy fővárosi fürdőt ahhoz, hogy kínálatukkal az eddiginél is eredményesebben jelenjenek meg az európai piacon.

 

 

KAPCSOLÓDÓ

Mezősi Csilla veszi át a Magyar Turizmus Zrt. német-svájci külképviseletének vezetését

NULL

 

 

KAPCSOLÓDÓ

Új egészségturisztikai terméket fejlesztettek

A 125 éves Magyar Balneológiai Egyesület jubileumi nagygyűlésének keretében, november 18–20. között rendezték meg az Off to Spas projektzáró konferenciáját és szakmai workshopját Hévízen.