Az Ars Sacra Alapítvány a Kulturális Örökség Napjaival együttműködve idén szeptemberben is megrendezi kilencnapos fesztiválját.

A rendezvénysorozathoz az elmúlt években is az ország legnagyobb múzeumai, más kiállítóhelyei, galériái, színházai, templomai, kulturális központjai, egyházművészeti gyűjteményei csatlakoztak, ingyenesen látogatható programokkal. A 12. alkalommal meghirdetett Nyitott Templomok napjára - a Kulturális Örökség Napjával együttműködve - idén szeptember 15-én kerül sor.

A szervezők ebből az alkalomból meghívják a történelmi egyházak képviselőit, hogy nyissák meg templomaik kapuit, és színes kulturális programokkal, ingyenes előadásokkal, beszélgetésekkel, gyerekprogramokkal, filmvetítésekkel, kiállításokkal, koncertekkel várják az érdeklődőket.

A Budapest-Belvárosi Nagyboldogasszony Főplébánia-templom

Fotó: turizmus.com

Az Ars Sacra filmfesztivált idén harmadik alkalommal rendezik meg, amelyhez még lehet csatlakozni speciális témájú alkotásokkal.

Tavaly Abasártól Vizsolyig mintegy 110 településen több mint 600 program közül válogathatott az érdeklődő, határon innen és túl, és 11 műfaj képviselői mutatkoztak be. A színvonalas zenei kínálat mellett kiállításokkal, irodalmi estekkel, színházi és szakmai előadásokkal, filmfesztivállal, építészkonferenciával, sétákkal, tárlatvezetésekkel, lelki és gyerekprogramokkal várták a látogatókat.  120 templom nyitotta meg kapuit tavaly a Nyitott Templomok Napján,

Ahogy minden évben, úgy idén is számos vidéki helyszínen élvezhetik a rendezvénysorozat programjait a látogatók, tavaly többek között Balassagyarmat, Esztergom, Győr, Kaposvár, Kecskemét, Mosonmagyaróvár, Pannonhalma, Székesfehérvár, Vác és Veszprém csatlakozott a fesztiválhoz.

Az évek során egyre több határon túli település kapcsolódott be saját programjával.

 

KAPCSOLÓDÓ

Épített örökség és turisztikai programok a Bélkő-hegy lábánál

Az elmúlt évben ünnepelték a bélapátfalvi ciszterci apátság alapításának 785. évfordulóját. A bélkőaljai város legnagyobb turisztikai attrakcióját több mint tízezren látogatták.

 

 

KAPCSOLÓDÓ

A vallási turizmust is népszerűsíti a Vidékjáró

Kolostori termékek vására, Nyitott templomok napja, zarándokutak, vallási turisztikai csomagajánlatok, szerzetesrendek szolgáltatásai – a Vidékjáró marketingegyesülés 2014-ben a szakrális műemlékeket és a szerzetesrendek turisztikai attrakcióit is népszerűsíti.

 

 

KAPCSOLÓDÓ

Monostori millennium turisztikai fejlesztésekkel

Jelentős fejlesztésekkel, köztük a turisztikai szolgáltatások bővítésével lép fennállásnak második évezredébe a bakonybéli Szent Mauríciusz Monostor.