Természeti kincsek, történelem, ízek és érzékek várják a nyugat-balatoni régióra látogatókat. A jelen divatjának megfelelően egyre nagyobb szerepet kap az egészség, legyen szó sportról vagy rekreációról, melyeknek páratlan környezetben hódolhatnak az ide látogatók.
Badacsony, több mint borvidék
Új séffel kezdte a szezont a Kisfaludy-ház, Badacsonytomajon. A rendkívüli panorámával rendelkező étterem június 1-től a badacsonyi szüretig minden nap fogadja a vendégeket. Büszkék arra, hogy ételeik alapanyagai közel száz százalékban helyi termelőtől, beszállítótól érkezik. Az ízletes borok ezek elkészítésénél is szerepet játszanak az előételtől a desszertig. Így van ez például a Csonka Gábor séf által megálmodott, habkönnyű desszert esetében is, melynek alapját Szegedi Rózáék bora, az Ürmös adja. Az ebből készült borhabot mascarpone, szőlőpálinka és étcsokoládé ékesíti.
![]() |
|
Ürmöske |
|
Fotó: turizmus.com |
Szerencsésnek mondhatják magukat a Kisfaludy-háznál a munkaerő kérdésében, mely a legtöbb balatoni vendéglátóhelyhez képest igen kiegyensúlyozott helyzetben van. A szezon után több alkalmazottat el tudnak helyezni a környékbeli egységekben, illetve a személyzet egy része külföldre megy dolgozni, ahonnan évről évre visszatérnek a balatoni szezonra.
Istvándy Gergely igazi élménnyé kívánja tenni a borkóstolást. A badacsonytomaji Isvándy Borműhelyben cuvée-készítő verseny és aroma-felismerő verseny dobja fel a hagyományos kóstolás hangulatát. Idén pedig bemutatkozik a Bazalt Körút is, mely spirituális, történelmi és kulturális élményt nyújt, bebizonyítva, hogy Badacsonyban a bornál sokkal több rejlik.
A Bazalt Körút kiinduló pontja az Isvándy Borműhely, ahol Bacsó Péter: Nyár a hegyen című filmjének részletén keresztül mutatja be térség múltját, melyet a körúthoz készített térképet bejárva még részletesebben megismerhetnek a látogatók.
A célállomás pedig nem más, mint a filmben bemutatott kőbánya, ahol egykoron internáló tábor működött. Útra valónak Istvándy Gergely bort, szőlőt és egy bazaltkövet csomagol, mely utóbbi a körút végén visszatér a bányába.
![]() |
|
Folly Arborétum és Borászat |
|
Fotó: turizmus.com |
Mindössze három kilométerrel arrébb, Badacsonyörsön található a Balaton szűk környékének egyetlen arborétuma, a Folly Arborétum és Borászat, mely 10 hektáron ciprusok és cédrusok százait sorakoztatja fel. A jelenleg Folly Réka gondozásában fejlődő arborétumban már évtizedek óta foglalkoznak borászattal, 2011 óta pedig palackozzák is azokat. A borkészítés mellett a növényeket igyekeznek minél szélesebb skálán felhasználni, ezáltal természetes kozmetikumokat vagy akár fenyőszörpöt is kínálnak.
Évente átlagosan 15 ezer vendég látogat el az arborétumba, ahová egy sikeres pályázatnak köszönhetően – előzetes bejelentkezés esetén – ingyenes belépés biztosított óvodás és kisiskolás csoportok részére, akik növényültetéssel gyarapíthatják a terület gazdag flóráját.
„Minden kerékpáros út Keszthelyre vezet”
A Keszthelyi TDM nagy hangsúlyt fektet a kerékpáros turizmus fejlesztésére. Céljuk, hogy a Nyugat-Balatont kerékpáros mintarégióvá alakítsák – mondta el Tar László, a Nyugat-Balatoni TDM elnöke, aki véli, a kereslet sokkal nagyobb a járható kerékpárutakra, mint a kínálat. Ennek érdekében számos fejlesztést végeznek, melyek között szerepel a West Bike Balaton weboldal létrehozása, kerékpáros esőbeállók telepítése, szervizpontok létrehozása és az attrakciók kitáblázása. Több új útvonal is kidolgozásra kerül, ilyen például az augusztus 30-i átadásra tervezett Fertőd-Keszthely útvonal.
A „minden kerékpáros út Keszthelyre vezet” szlogen keretében számos további fejlesztéssel készülnek a 2017-es év után is. Ilyen lesz például húsz új pihenő kialakítása, szemetesek és padok telepítése, illetve új típusú, QR-kódos táblák kihelyezése, melyek a környező turisztikai látványosságokat, vendéglátóhelyeket és szállásokat ismertetik majd.
A keszthelyi Helikon Kastélymúzeum szintén fejlesztések előtt áll. A 2016-ban 211 ezer látogatót fogadó kastély nyolc hektáros parkjának rekonstrukciója több mint 400 millió forintos beruházásból valósul meg – mondta el Pálinkás Róbert, a kastélymúzeum ügyvezető igazgatója.
Az ügyvezető kiemelte a vadászati kiállításukat, mely az előző évben 89 ezer látogatót vonzott, így nagy reményeket fűznek afelé, hogy a 2021-es Vadászati Világkiállítás rendezési jogát megkapják, lehetőséget kapva arra, hogy bemutassák a hagyományos magyar vadászati módokat: a solymászatot, az íjászatot, az elöltöltős fegyvereket és az agarászatot.
![]() |
|
Hotel Helikon terasz 2017. május |
|
Fotó: turizmus.com |
A január 10 óta a Hunguest Hotels üzemeltetésében működő Hotel Helikon november 6-ig fogadja a vendégeket, ekkor ugyanis egy teljes körű felújítás veszi kezdetét, mely a 4 csillag superior kategóriát célozza meg. A keszthelyi szálloda felújításának keretein belül nagyobb méretű, komfortosabb szobákat kívánnak kialakítani, ezáltal a három jelenlegi szobából csinálnak majd kettőt. Tervezett ugyanakkor egy magas fokú wellnessbővítés is, hogy 365 napon át fogadhassák a vendégeket. A felújításig all-inclusive szolgáltatással igyekeznek bevonzani őket – mondta el Joós Adél, a szálloda igazgatója.
Európa leginnovatívabb gyógyfürdő helysége 2016-ban
Hévízben több mint 11 ezer ágy várja a turistákat, ezek 30-35%-át magánszálláshelyek adják. Ennek fontosságát felismerve hirdették meg a magánszálláshely-fejlesztési projektet, melynek keretében a szálláshelyek visszapályázhatják az IFA 50%-át. Idén csupán egyetlen kikötés volt: a visszanyert összeget minőségfejlesztésre kell fordítani, mely nem tartalmazhat marketingfejlesztést.
Talán a projekt hatása is, hogy 2016-ban 22 százalékkal nőtt a bevallott vendégéjszakák száma Hévízen. Ez a növekvő tendencia 2017-ben tovább folytatódott, január-április időszakban ugyanis átlagosan 28 ezer vendégéjt könyvelhetett el a város. A visszapályázáshoz szükséges kritériumok jövőre azzal bővülnek, hogy csak azok pályázhatnak majd, akik a visszapályázott pénzből minősíttetik szálláshelyüket a koronás minősítés rendszerében.
660 millió forintos forrás áll természet- és környezetvédelmi fejlesztésekre – tájékoztatott Pap Gábor, a város polgármestere. A projekt keretén belül kiemelt szerepet kap a hévízi gyógytó megóvása és fejlesztése. Turisztikai szempontból a fejlesztések gyalogos utak, illetve kerekesszékesek számára is járható út fejlesztését és kenutúrák kialakítását fedik.
Megújul a belváros is, ahol várhatóan 2018 októberi befejezéssel a jelenlegi buszpályaudvar helyét Tourinform iroda, kerékpáros központ és egy állandó hévízi kiállítás veszi át. A buszpályaudvar a város külső területére kerül, ahonnan helyi járattal lehet majd a belvárosba jutni.
„Legyél te a hatodik érzék!”
Zalakaros „harmóniában a természettel és harmóniába önmagaddal” szellemiség alatt kelt életre és kínál valamennyi érzékszerv számára élményt, melyből az idelátogató erőt meríthet, feltöltődhet, lelassulhat, visszatalálhat a természethez és ez által önmagához. A Hat érzék kampány, keretein belül keresték Zalakaros kedvenc ételét is: térségi receptversenyt hirdettek.
![]() |
|
Zalakaros kedvenc étele: magyarföldi tökmagos kalács |
|
Fotó: turizmus.com |
Július elsejétől várja vendégeit Zalakaros legújabb szállodája, a Park Inn by Radisson Zalakaros Hotel & Spa . A 239 szobás szálloda a Rezidor standarjeit követő 24 one-bedroom suite-tel, négy mozgáskorlátozottak számára kialakított szobával, illetve további pótágyazható kétágyas szobákkal rendelkezik. A szálloda közvetlen összeköttetésben van a Gránit Gyógyfürdővel, vendégei a családbarát fürdő valamennyi vizes attrakcióját igénybe vehetik a bejelentkezés és kijelentkezés ideje között.
Félpanziós alapellátást terveznek, mely büféasztalos reggelit és vacsorát tartalmaz. Augusztus 31-ig nyitási akciójuk ezzel szemben a SMART all inclusive elnevezést kapta, mely az alap ellátáson felül egy kései reggelit, könnyű ebédet és délutáni kávét és sütit, illetve inkluzív italfogyasztást is tartalmaz.
![]() |
|
Park Inn Hotel Zalakaros 2017. május |
|
Fotó: Turizmus.com |
A szálloda nem rendelkezik majd saját wellness részleggel, a Zalakarosi Fürdővel ugyanakkor közvetlen összeköttetésben van a kerten keresztül és a szállodán belül egyaránt. A fürdőbelépő minden esetben a szobaárba lesz kalkulálva, emellett a fürdőt, annak hagyományos nyitva tartásával szemben a szálloda vendégei este 9 óráig élvezhetik majd.
A szálloda 300 fős konferenciateremmel rendelkezik majd, mely 1/3-2/3 arányban mobilfallal szétválasztható. A terem belmagassága 6,5 méteres, lehetőséget biztosítva akár színpadi technikák építésére is.





