Csúcsot döntött a szófiai repülőtér 2016-ban - közölte a bolgár állami tulajdonú Letiste Szofija EAD csütörtökön.

Tavaly 22 százalékkal csaknem 5 millióra nőtt a bolgár főváros repülőterén kiszolgált utasok száma. Közülük 2,3 millió az egyes, 2,6 millió a kettes terminált vette igénybe.

A közlemény szerint a növekmény főként annak köszönhető, hogy 23 új úti célra repülhetnek az utasok Szófiából a múlt év járatbővítéseinek köszönhetően. Ezek között szerepel Budapest is 2016 novembere óta.
A repülőtér 2016-ban 51 829 repülőgépet szolgált ki, 17 százalékkal többet, mint az azt megelőző évben. Az itt feldolgozott áru- és postai küldemények tömege 14 százalékkal 21 157 tonnára nőtt.

Korábbi közlések szerint a repülőtér üzemeltetője 2015-ben 5,58 millió leva (1 leva=157,88 forint) nyereséget ért el, 2016-ra több mint 7 millió leva nyereséget terveztek.

 

KAPCSOLÓDÓ

Elindult a Wizz Air Szófiába, Fuerteventurára és Lanzarotéba

A Wizz Air az elmúlt napokban három új járatot indított: a Kanári-szigetekre Budapest-Fuerteventura és Budapest-Lanzarote útvonalon, míg Bulgáriába a Budapest-Szófia útvonalon repül a légitársaság.

 

 

KAPCSOLÓDÓ

Ismét van közvetlen légihíd Szófiába

Ismét van közvetlen kapcsolat a magyar és a bolgár főváros között, miután hétfőn menetrend szerint landolt az első Bulgaria Air-járat. A Szófiából érkező gép heti négy alkalommal közlekedik majd.