A Prágai Kongresszusi Központ vendégül látta a nemzetközi rendezvényszervező szakma színe-javát.

Történetének legnagyobb rendezvényét bonyolította le november 12. és 15. között a Prágai Kongresszusi Központ, amikor otthont adva a több mint ezer céget és szervezetet tömörítő ICCA (International Congress and Convention Association) 56. kongresszusának, vendégül látta a nemzetközi rendezvényszervező szakma színe-javát. A rendezvény az ICCA esetében is rekordnak számít, hiszen több résztvevője volt, mint az  az eddig legnagyobbnak számító 2011-es lipcsei 50. kongresszusnak.   Most hetvenkilenc ország 1264 szakembere ismerhette meg első kézből, milyen konferenciahelyszín lenne a prágai kongresszusi központ.

A Prágai Kongresszusi Központ elnyerte a szakemberek tetszését

Fotó: Prágai Kongresszusi Központ

A felújított, modernizált Prágai Kongresszusi Központ többek között új logóval, új információs standokkal, új burkolatokkal és bútorokkal, digitális navigációs rendszerrel, 180 wifi-ponttal, high tech audiovizuális berendezésekkel, LED-világítással várta a szakembereket. Már most érkeztek olyan visszajelzések, amelyek szerint a következő években rendezvények egész sorát tarthatják a cseh fővárosban.

 

KAPCSOLÓDÓ

Megnyílt az új párizsi kongresszusi központ

Két évnyi munkálatok után november 22-én avatták fel a párizsi Parc des Expositions de la Porte de Versailles felújított 7-es Halljának 3. emeletén található Paris Convention Centert.

 

 

KAPCSOLÓDÓ

Fenntartható konferenciavárosok rangsora

2017-ben Göteborg a világ legfenntarthatóbb és leginnovatívabb konferenciavárosa a GDS Index rangsora szerint.