Az ötmillió állandó lakossal rendelkező dél-olasz régió elnöke és egy repülőtér-üzemeltető cég helyi légitársaságot szeretne alapítani.

A regionális forgalomra szánt cég a helyieknek, különösképp pedig közülük a diákoknak, időseknek és szegényeknek olcsóbb tarifákat kínálna – adja hírül az airportal.hu.

Sebastiano Musumeci, a helyi parlament elnöke és a lampedusai légikikötőt működtető cég vezetője, Gaetano Tafuri közösen dolgoznak a terven. A regionális forgalomra szánt vállalat többségi tulajdonosa a régió lenne a reptérüzemeltetővel karöltve.

A „szociális” alapokon is működő, regionális légitársaság a helyi lakosoknak olcsóbb tarifákat kínálna, és közülük még nagyobb kedvezményeket kapnának a diákok, idősek és a szegények. Bár számos légitársaság repül a szigetre, a politikus kifejezetten helyi, az oligopóliumot – itt vélhetően az Alitaliára, a Ryanairre, és több kisebb szereplőre gondol – megtörő céget szeretne, hogy a repülőjegyeket elérhetőbbé tegyék.

A projekt tervezete szerint az egyelőre Aerolinee Siciliane elnevezésű légitársaság Palermóban, Cataniában, Trapaniban és Comisóban rendelkezne bázisokkal

Fotó: libertasicilia.it

Az alapításhoz 30 millió eurót becsülnek szükségesnek befektetők bevonásával, később pedig kisrészvényesek is beszállhatnának, utóbbiak szintén kedvezményes tarifával vehetnének jegyeket. A régiós kormányzat azonban mindvégig megtartana nagy beleszólást kisebb részesedésnél is lehetővé tevő, úgynevezett aranyrészvényt a cégben.

A projekt tervezete szerint az egyelőre Aerolinee Siciliane elnevezésű légitársaság Palermóban, Cataniában, Trapaniban és Comisóban rendelkezne bázisokkal. Bár repülőgéptípusokról nem esett szó, annyit elárultak, hogy naponta 60 járatot teljesítene, évente három-négymillió utast fuvarozva. Az elképzelés alapján a cég közvetlenül 600, indirekt módon pedig további 800 munkahelyet teremtene Szicíliában.

 

KAPCSOLÓDÓ

Régi és új bordesztinációkról Szicíliában

„Minden üzlet a tudásról és a kapcsolatokról szól" - talán ez a legfontosabb üzenete a bor- és gasztroturizmussal foglalkozó cégek legfontosabb nemzetközi rendezvényének az IWINETC International Wine Tourism Conference, Exhibition & Workshopnak, melyet a világ kiemelkedő borvidékein rendeznek.

 

 

KAPCSOLÓDÓ

A repülőjegyek dinamikus árazása és a méltányosság

A Turizmus Bulletin friss számában megjelent tanulmány azt vizsgálja, milyen hatást gyakorol a légitársaságok dinamikus árazási gyakorlata a fogyasztók által észlelt méltányosságra, illetve az észlelt méltánytalanság mennyiben függ össze a vásárlási hajlandósággal.