70 pincészet 160 borát kóstolhatták azok, akik idén is ellátogattak a Winelovers szervezésében megvalósuló Tokaji Márciusra, a Corinthia Budapest Hotelbe.

Nívós mesterkurzusok, és ahogy a szervezők fogalmaztak, az aszúval történő csendes, elmélyült ismerkedést lehetővé tevő különterem adott rangot az idei eseménynek.

Száraz borok, édes aszúk, furmintok, hárslevelűek, sárgamuskotályok, pezsgők, sőt némelyik standon habzóborok színesítették a gazdag kínálatot. Nagy várakozás előzte meg a Szepsy 100 vs. rest of the (wine) world mesterkurzust Két éve idősebb és ifjabb Szepsy István különleges bort készítettek a mádi Úrágya dűlő válogatott fürtjeiből, alacsony termésátlaggal szüretelt furmintból. A Magnum palackokba töltött összetett ásványos karakterű száraz furmintból 100 sorszámozott tétel készült, a mesterkurzuson a 17. számú palackban rejlő nedűt lehetett kóstolni.

 

 

Elsősorban a legjobb száraz furmintokat kívánta mindenki megkóstolni, különösen a szakmai zsűri döntése nyomán kialakult listán szereplőket. Itt első helyen végzett a 2015-ös Grand Tokaj Kővágó Furmint, őt követte a Hangavári Szőlőbirtok és Pincészettől a 2015-ös Tokaji Furmint Lapis, valamint a Montium (Barna dűlő furmint 2015.) A legjobbak között szerepelnek kisebb, a nagyközönség körében kevésbé ismert pincék is, mint a Carpinus borászat, vagy az Anna Birtok. Külön rangsorolták a legjobb késői szüretelésű borokat, közülük a három első helyen a Pajzos Pincészet 2013-as hárslevelűje, a mádi Holdvölgy 2013, és a Csubák testvérek Erika Tokaji Cuvée-je 2011 végzett. Érdekesség, hogy a Holdvölgy vertikális aszúkollekciója kiemelten magas áron, 4000 euróért kelt el tavaly júliusban egy Monte Carlo-i árverésen.

 

KAPCSOLÓDÓ

2017 a furmint éve

A Furmint évének nyilvánította 2017-et a kormányzat, azzal a céllal, hogy felhívja a nemzetközi és a hazai piac, illetve a fogyasztók figyelmét az egyik legfontosabb őshonos magyar szőlőfajtára.

 

 

KAPCSOLÓDÓ

Ötmilliárd forintra pályázhatnak Tokaj-Hegyalja szálláshelyei

Nem szabad túlzottan „bornehézzé” tenni Tokaj-Hegyalját, mert a legtöbb turista családostul érkezik, ezért komplex kínálat kialakítására van szükség – hangzott el a Századvég konferenciáján.

 

 

KAPCSOLÓDÓ

Tokaj Y – Újhullám Tokaj-Hegyalján

Fiatalok, céltudatosak, tokajiak: a Tokaj YTokaj-Hegyalja új borász-generációja. Ők azok a bátor fiatalok, akik a hagyományokra alapozva, lendülettel, és modern szemlélettel szeretnék tovább erősíteni a Tokaji Borvidéket.Van, aki nulláról indulva, és van, aki a családi pincészet kereteit tágítva.