Aláírták a Gyula és Városerdő közötti közel öt kilométeres kerékpárút építésére és a Temesvári út – Fehér-Körös hídja és Rulikowsky utca közötti szakaszok felújítására vonatkozó kivitelezői szerződést – írja a beol.hu.
Görgényi Ernő polgármester elmondta, hogy a helyi Futizo Kft. nyílt közbeszerzési eljárás keretében nyerte el a kivitelezés lehetőségét.
![]() |
|
A kerékpáros turizmusba is becsatlakozhatnak |
|
Fotó: turizmus.com |
A célra a város 400 millió forintot nyert el a Terület- és Településfejlesztési Operatív Programon, amit az önkormányzat további 135 millió forinttal egészít ki. Az összegből a Temesvári út legrosszabb állapotban lévő és keskeny szakaszát építik újjá, másrészt Békés megye talán legszebb kerékpárútja épül meg Gyula és Városerdő között.
Az út áthalad a Kisdelta tározó töltésén, és kilátást biztosít a Körösök völgyére, illetve a környező erdőségekre. Így a Fekete-Körös völgye is bekerül a kerékpáros turisztikai attrakciók közé.
A költségeket befolyásolta, hogy a Kisdelta tározó töltésén olyan kerékpárutat kell építeni, ami árvízvédelmi készültség esetén a munkagépeket is elbírja. A beruházásnak jövő év szeptember végéig kell elkészülnie.
KAPCSOLÓDÓ
Rendezvénytérrel bővítik a gyulai Almásy-kastélyt
KAPCSOLÓDÓ
Látványétterem és kézműves sörfőzde nyílt Gyulán
KAPCSOLÓDÓ
A gasztroélményeket helyezik a központba Gyulán

