A több mint egymilliárd forintos fejlesztés keretében 85 kilométer hosszan alakítanak ki vízi, kerékpáros és gyalogos turistákat is szolgáló új infrastruktúrát.

Tavasszal elkezdődik a Sió tolna megyei szakaszán évek óta tervezett fejlesztések kivitelezése: megállók, fogadó állomások, szolgáltató helyek, vízi turisztikai központ és kerékpárutak készülnek folyó Ozorától Szekszárdig tartó, 85 kilométeres szakasza mentén. A Tolna Megyei Önkormányzat a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) több mint egymilliárd forintos támogatásával valósítja meg a projekteket.

„Elsőként a vízi megállók kivitelezése kezdődhet el, aminek már lezárult a közbeszerzési eljárása” – mondta Naszvadi Balázs, a Tolna Megyei Önkormányzati Hivatal területfejlesztési osztályvezetője. Az idén indul a kerékpárutak építése és kijelölése is, valamint a szekszárdi vízitúraközpont kialakítása. A Sió-projekt teljes befejezése 2020 idegenforgalmi szezonjának kezdetére várható.

A siófoki Sió-zsilip

Fotó: Wikipédia

Az első szakaszban úszó stégekből, lépcsőkből álló kiszálló helyeket alakítanak ki Ozorán, Simontornyán, Pálfán, Sárszentlőrincen, Borjádon, Úzdon, Kölesden, Medinán, Harcon, Sióagárdon és Szekszárdon. Új megállókat építenek Harcon, Kölesden, Sárszentlőrincen, Pálfán, Simontornyán épülnek. Medinán és Sióagárdon már meglévő épületeket alakítanak át turistákat fogadó létesítményekké.

A második ütemben 62 kilométernyi kerékpárutat hoznak létre a Sió mellett; ebből: Szekszárd és Harc között, nyolc kilométeren új út épül a folyó töltésén, Harctól Simontornyáig a 6317-es úton jelölnek ki kerékpárutat.

A harmadik szakaszban a szekszárdi Sión kerékpárokkal, kajakkal, kenuval, fitneszeszközökkel felszerelt turisztikai bázis épül. A kerékpárutak várható napi forgalma 1000-2000 kerékpáros lesz – áll az önkormányzat TOP-hoz benyújtott pályázatában. A projekthez olyan vállalkozások is kapcsolódtak, amelyekkel a kerékpáros, vízi és bakancsos turizmus mellett a motoros vízi közlekedés lehetőségét is szeretnék megteremteni. Arra is számítanak, hogy a most a Duna-töltésen zajló kerékpáros turizmus közönségének egy része átpártol a Sióhoz.

 

KAPCSOLÓDÓ

Elkezdődött a Sió idegenforgalmi fejlesztése

A műszaki felmérésekkel elkezdődött a Sió idegenforgalmi fejlesztése, amelynek nyomán kajakkal, kenuval járható lesz a Balatont a Dunával összekötő folyó 85 kilométeres szakasza, mellette pedig kerékpárút épül.

 

 

KAPCSOLÓDÓ

Országszerte új kerékpárutak épülnek

Több száz kilométer kerékpárút épülhet a következő években, emellett a megyei önkormányzatok a meglévő kerékpárút-hálózatok fejlesztésére is több milliárd forintot szánnak - derül ki az MTI tudósítói által készített körképből.