Mórahalom önkormányzata a helyi Turisztikai Egyesülettel és a TDM szervezettel együtt idén ismét elindította tagjai között a magánszálláshelyek fürdőbelépőhöz kapcsolódó kedvezményét.

A tavalyi kampány sikeresnek bizonyult, a kedvezményes fürdőjegyet adó szálláshelyek vendégei idén már foglaláskor érdeklődnek a lehetőségről.

Az akció lényege, hogy a tavaszi elő- és az őszi utószezonban Mórahalom azon vendégházaiban, amelyek az erzsebetfurdo.morahalom.hu, illetve a morahalomturisztika.hu honlapokon megtalálhatóak, a szállóvendégek 500 forintos fürdőbelépőre beváltható utalványt kapnak. Minden eltöltött éjszaka után jár 1 utalvány, amivel az ott tartózkodás ideje alatt a Szent Erzsébet Mórahalmi Gyógyfürdőbe vásárolhatják meg napijegyüket.

Szent Erzsébet Mórahalmi Gyógyfürdő

Fotó: Mórahalom

A fürdő árpolitikája évek óta változatlan: egyetlen belépőjegy megvásárlásával a fürdő valamennyi üzemelő medencéje, szaunája, csúszdája, valamint az összes élményelem korlátozás nélkül igénybe vehető.

Az 500 forintos belépőjegy a hétvégi kiemelt időszakokra, a kiemelt árú jegyek esetében is lehetőséget ad a kedvezmény érvényesítésére, azaz a vendégek hétköznapokon és hétvégén egységesen ezen a jegyáron vehetik igénybe a fürdő minden szolgáltatását.

A kedvezményes fürdőjegy lehetősége 2017-ben is 6 hónapon keresztül, április, május, június, valamint szeptember, október és november hónapokban lesz érvényes.

 

KAPCSOLÓDÓ

Profi kézilabdacsarnok épült Mórahalmon

Szabványos méretű kézilabdapályával rendelkező sportcsarnok épült Mórahalmon.

 

 

KAPCSOLÓDÓ

Intenzív TDM-tanácskozás Mórahalmon

Több mint 130 szakmabeli részvételével zajlott az Országos TDM Konferencia első napja, amelyen a kerékpáros- és aktívturisztikai fejlesztésekről, az önkormányzati szerepvállalásról, a múzeumok és TDM-szervezetek kapcsolatáról is szó esett.

 

 

KAPCSOLÓDÓ

Miről álmodnak az új gyógyhelyek? – 2. rész

Ebben az évben nyolc új gyógyhellyel gyarapodott hazánk. Cikkünk első részében a minősítést megszerzők közül Igal és Tiszakécske számolt be fejlesztési terveikről. Következik három újabb település.