Több mint öt évtized év után először nyílt Victor Vasarely magyar származású francia képzőművész munkáiból kiállítás Párizsban.

A Pompidou Központban megtekinthető első francia életműtárlaton mintegy háromszáz műalkotás – festmények, fotók, műtárgyak és egyéb dokumentumok – vezetnek be Vasarely sajátos univerzumába és világítanak rá az op-art művészet egyik legkiemelkedőbb alakjának összetett kifejezési formáira.

A tárlat külön részt szentel a budapesti Műhely Akadémiának, ahol Bortnyik Sándor hatására Vasarely átvette a Bauhaus szellemiségét, megszabadult az ábrázolás kényszerétől, megismerte a konstruktivizmust és a holland De Stijl csoport esztétikáját. A legvibrálóbb és legszínesebb hatalmas festmények a kiállítás utolsó termében láthatók. „A Vega-sorozat képein színes pontokból épült rácsozat látható, de olyan, mintha a rács lélegezne. Úgy érzékeljük, hogy egy felénk közeledő gömb alakul ki a festmény felszínén. Vasarely elképzelése szerint a kép egy lélegző kozmoszt ábrázol”– hívta fel a figyelmet Michel Gauthier kurátor. Vasarely legismertebb képeit egy teljesen feketére festett falú teremben állította ki a Pompidou Központ, aminek köszönhetően a festmények fény- és színviláguk alapján vetített felületeteknek, óriáskivetőknek hatnak.

Vasarely egyik jellegzetes képe

Fotó: pixabay.com

A május 6-ig látható tárlat létrejöttében közreműködött a budapesti Szépművészeti Múzeum, a pécsi Victor Vasarely Múzeum és a franciaországi Aix-en-Provence-ban működő Vasarely Alapítvány is.

 

KAPCSOLÓDÓ

Párizsban a belvárosi járműforgalom kitiltását tervezik

Kitiltaná Párizs történelmi belvárosából a gépjárműforgalmat Anne Hidalgo főpolgármester. Az ötlet alig pár héttel azután szivárgott ki, hogy egy bírósági döntés alapján véglegessé vált a kitiltás az alsó rakpartokról.

 

 

KAPCSOLÓDÓ

Múzeumi világranglista – magasan vezet a Louvre

A világhírű múzeun 2016-ban ugyan elveszítette vezető státuszát az éves listán, ám 2017-ben 8,2 millió látogatóval ismét visszatért az élre.