Szeptember 30-tól az Egyesült Államokban feloldják a vízummentességi program korlátozásait minden magyar állampolgár előtt, ami újabb komoly eredmény Donald Trump elnök hivatalba lépése óta – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden Budapesten.

"A Biden-adminisztráció rendkívüli mértékben megnehezítette a magyar emberek utazását az Egyesült Államokba, most ennek is vége. A két kormány közötti egyeztetéseket követően szeptember 30-tól minden magyar állampolgár visszakerül az amerikai vízummentességi programba" – idézi a külgazdasági és külügyminisztérium közleménye a tárcavezetőt.

"Ez azt jelenti, hogy a magyar állampolgárok újra egyszerűen utazhatnak az Egyesült Államokba vízum nélkül. Szeptember 30-tól az ESTA újra két évre lesz érvényes, és a két év alatt többszöri belépési lehetőséget tesz lehetővé minden magyar állampolgárnak."


Szijjártó Péter hangsúlyozta, hogy ez egy újabb lényeges eredmény Donald Trump januári beiktatása óta amellett, hogy felpörögtek a Magyarországra irányuló amerikai beruházások és feloldották a politikai szankciókat.

"Az együttműködés már nem az ellenségeskedésről, a kioktatásról, hanem a barátságról, a kölcsönös tiszteletről és az eredményes együttműködésről szól" – fogalmazott.

Frissítés: 

Az amerikai belbiztonsági minisztériumot (Department of Homeland Security – DHS) vezető Kristi Noem kedden közleményben jelentette be, hogy teljes mértékben helyreállítják Magyarország részvételét a vízummentességi programban, amelyet a Biden-adminisztráció idején két lépésben, 2021. első felében, majd 2023. augusztusában korlátoztak. A korlátozás első körében kizárták a programból a mai Magyarország területén kívül született magyar állampolgárokat, majd a beutazásra jogosító ESTA érvényességét egy évre korlátozták, egyszeri beutazás lehetőségével.

A helyreállított szabályok szerint az ESTA érvényessége ismét két évre szól és többszöri belépésre jogosítja fel a magyar állampolgárokat az Egyesült Államokba. Az amerikai intézkedés 2025. szeptember 30-tól lép életbe.

Korábban bejelentették, hogy több mint hat év szünet után, 2026. május 21-től újraindul az American Airlines közvetlen Budapest–Philadelphia járata. A hét minden napján közlekedő, 234 férőhelyes Boeing 787-8 Dreamlinerek business, prémium turista és turista osztályt kínálnak.

(Nyitókép: 123rf.com)

KAPCSOLÓDÓ

Az USA feloldja a szankciókat a belarusz Belavia légitársaság ellen

Izgalmas kérdés, hova indít majd járatokat a légitársaság.