2027. március 19-21. között rendezik meg az olaszországi Padovában a Cycle Tourism Show kerékpáros turisztikai szakkiállítást. A hatodik alkalommal megtartott eseményre több mint 300 kiállítót és 60-nál több nemzetközi vásárlót várnak.

A Fiera di Padova kiállítási központban megrendezett esemény a kerékpáros turizmus szereplőit, köztük desztinációkat, turisztikai szervezeteket, utazásszervezőket, szálláshelyeket és kerékpármárkákat hozza össze.

A március 19-i szakmai nap konferenciáknak, képzéseknek és előre egyeztetett üzleti találkozóknak ad helyet. Március 20-án és 21-én a nagyközönség is részt vehet az eseményen ingyenes, előzetes regisztrációval.


A 2027-es kiállítás újdonsága, hogy négy tematikus területet alakítanak ki az országúti kerékpározás, a hegyikerékpározás, a gravel kerékpározás és a kerékpáros események bemutatására. A szervezők 20 ezer négyzetméternyi kiállítótérrel számolnak.

A 2026-os rendezvényen 27 ezren vettek részt, a kiállítók és társkiállítók száma 268 volt, 20 országból. A szakmai látogatók száma meghaladta az ötezret, a nemzetközi vásárlóké pedig 48 volt.

A kiállítás idején mutatják be a Bikenomist és a Komoot által készített Cycle Tourism Index második kiadását is, amely 14 európai ország 2026-os kerékpáros aktivitási adataira épül. A felmérés a régiók kerékpáros turisztikai vonzerejét és annak szezonális változásait vizsgálja.

Az olasz kerékpáros turizmus gazdasági jelentőségéről az Isnart–Unioncamere éves jelentése is adatokat közöl: a szervezet becslése szerint Olaszországban 2025-ben 49 millió vendégéjszaka kapcsolódott kerékpáros turizmushoz, 6,4 milliárd eurós gazdasági értéket képviselve.

(Nyitókép: Cycle Tourism Show)

KAPCSOLÓDÓ

Bővült Újbudán a MOL Bubi hálózata

Az újbudai helyszínekkel együtt már több mint 700 ponton lehet felvenni és leadni a közbringákat Budapesten.