Több fejlesztést is bejelentett Lázár János építési és közlekedési miniszter csütörtökön Egerben. A tárcavezető az M3-as autópálya megújításáról, az egri vár felújításának folytatásáról és vasúti pályaszakaszok korszerűsítéséről is beszélt.
Lázár János számos olyan kormányzati intézkedést sorolt, amely a régió felzárkóztatását szolgálja. A célok között említette, hogy meg kell könnyíteni a fővárosi és az észak-magyarországi régió közötti közlekedést. Az északkelet-magyarországi régió számára nagy volumenű útfelújítási programot indítanak: az M3-as autópálya újjáépítését.
A miniszter elmondta, hogy az autópályát az elkövetkező években a kormány – a kezelőjével konzorciumban – teljes egészében újjáépítteti.
A jelenleg is folyó felújítások elsődleges célja a balesetveszély elhárítása, hiszen az M3-as rendkívül rossz állapotban van. A sztráda 2025. augusztus 31-ig százmilliárd forintos értékben újul meg.
Az M3-ast a 31-es csomóponttól Gyöngyös városáig, mintegy 420 milliárd forintból hatsávossá építik - ismertette, jelezve, a beruházás a következő időszakban kezdődik meg és hosszú ideig tart majd.
Folytatódik az egri vár felújítása
Az idegenforgalom fejlesztését szolgálja az egri vár felújítása. „Eger önkormányzata és a kormány egy új, 10 éves együttműködési megállapodást köt az egri vár fejlesztésére, ennek első lépéseként a tárca egymilliárd forintot biztosít már most december 31-ig, hogy a vár fejlesztését újra tudják kezdeni" – jelentette be a miniszter.
(A várban kibővített vártörténeti kiállítás és izgalmas őszi programok várják a látogatókat.)
További útfelújítások és vasúti korszerűsítés
A25-ös elkerülő út építése is megkezdődhet, ez 16,5 kilométer hosszú lesz, és 100 milliárd forintba kerül. A jelenlegi, a várost átszelő 25-ös utat 2025-ben, a városba vezető négy utat – az Egerbakta, a Noszvaj, az Andornaktálya és az Egerszalók felől érkezőt - pedig 2026-ban felújítják.
A miniszter bejelentette a vasúti pálya korszerűsítését is.
135 milliárd forintba kerül a Füzesabony és Eger, illetve a Hatvan és Füzesabony közötti szakasz felújítása, ami körülbelül 20 perc menetidő-csökkenést jelent majd az Eger-Budapest relációban. Ha megépül a megfelelő kapacitású pálya, akkor létrejöhet a Budapest-Eger direkt vasúti összeköttetés.
A helyi és a helyközi közlekedésben is komoly változásokat terveznek. A Volán 10 évre megkapja a közúti autóbuszos szolgáltatás lehetőségét, ami az egész autóbuszos park felújítását is biztosítja majd - fogalmazott.
(Nyitókép: Dobó István Vármúzeum)
KAPCSOLÓDÓ
Egert a világ 13 legszebb, alulértékelt városa közé sorolta egy neves építészeti lap
Egert rögtön az első helyen mutatják be.

