A közelmúltban Mexikóvárosban több tüntetés is lezajlott, amelynek résztvevői az emelkedő lakhatási költségek miatt a politikusok mellett a turistákat teszik felelőssé.

Július 4-én, az amerikai Függetlenség napján a tüntetők a Condesa kerületben található Parque México parkban gyűltek össze, hogy számos sérelem miatt tiltakozzanak – számol be az esetről a BBC.

A legtöbben a lakbérek túlzott emelkedése, a rövidtávú lakáskiadás szabályozatlansága, továbbá az amerikai és európai turisták növekvő száma miatt voltak dühösek. Álláspontjuk szerint az újonnan érkezők kiszorítják az őslakosokat a mexikói főváros olyan divatos negyedeiből, mint Condesa, Roma és La Juárez. Becslések szerint csak Condesában immár az otthonok ötöde rövid távú bérbeadásra vagy turisták elszállásolására szolgál.

 

Más tüntetők prózaibb változásokat, például az angol nyelvű éttermi étlapok elterjedését vagy a tacostandok turistaigényeket kielégítő, enyhébben csípős szószait hozták fel tiltakozásuk okául. 

A békésnek induló felvonulás idővel csúnya fordulatot vett. Radikális tüntetők támadták meg a főleg turistákat kiszolgáló kávézókat és boltokat, betörték az ablakokat, megfélemlítették a vásárlókat, graffitiket festettek és azt skandálták, hogy „Fuera Gringo!” („Gringók, kifelé!”).

 

Claudia Sheinbaum mexikói elnök sajtótájékoztatón „idegengyűlöletnek” minősítette az erőszakot. „Bármilyen jogos is legyen az ok, mint például a dzsentrifikáció esetében, nem lehet egyszerűen azt követelni, hogy a más nemzetiségű emberek távozzanak az országunkból” – mondta.

A cikkből egyebek között kiderül, hogy sok helybeli számára drámai változásokat hozott az utóbbi időben Mexikóvárosban a belvárosi kerületek átalakulása. Az ingatlanárak ugrásszerű növekedése miatt olyan családok kényszerültek elhagyni bérelt otthonaikat, akik több évtizede éltek már ott. Miután a tulajdonosok eladták az épületet egy ingatlanfejlesztőnek, a bérlőknek rövid határidővel költözniük kellett. A cikk szerint a fejlesztő nem is helyieknek szánja majd az ott épülő új lakásokat, hanem külföldieknek, mivel dollárban hirdeti a bérleti díjakat.

Egy civil csoport az elmúlt tíz évben több mint 4000 esetet rögzített, amikor gyökerekkel rendelkező lakosokat kényszerítettek elköltözni a La Juárez kerületből. A cikk szerint az utóbbi 15 év során több mint tízszeresére nőttek a lakásbérleti díjak Mexikóváros egyes kerületeiben. 

 

A növekvő felháborodás miatt Clara Brugada, Mexikóváros polgármestere egy 14 pontos tervet mutatott be, amelynek célja a bérleti díjak szabályozása, a helyi lakosok védelme és új, megfizethető árú szociális lakások építése.

A kritikusok szerint ugyanakkor a bajok egyik fő forrása, hogy amikor Claudia Sheinbaum még Mexikóváros polgármestere volt, aktívan tett azért, hogy minél több külföldi telepedjen le náluk, ezért egyebek között partnerségre lépett az Airbnb-vel a turizmus fellendítése és a digitális nomádok bevonzása céljából. 

 

A külföldiek pedig elkezdtek egyre nagyobb számban jönni, sokan közülük azonban nem akarják megtanulni a helyi szokásokat, nem beszélnek spanyolul, és adót sem fizetnek a tüntetők szerint. A helyieknek az sem tetszik, hogy eközben a Trump-adminisztráció minden eddiginél keményebben lép fel a mexikói, illetve a többi bevándorlóval szemben. 

(Nyitókép: Mexikóváros. Forrás: 123rf.com)

KAPCSOLÓDÓ

Tízezrek tüntetnek a túlturizmus ellen Spanyolországban, 66 ezer Airbnb-lakás kerülhet ki a piacról

Egy madridi bíróság már elrendelte 5000 lakás azonnali törlését az oldalról.