A pécsi belváros keleti határán fekvő, egykori strandjáról, ma annak elhanyagolt területéről és a szomszédos, gondozott parkjáról és közösségi teréről ismert Balokány-ligetbe tervezett szabadtéri koncert- és közösségi park létrehozásáról tartottak lakossági fórumot a baranyai megyeszékhelyen szombat este.
A rendezvényt azt követően tartották meg, hogy az egykori strandot magában foglaló, magántulajdonban lévő terület koncerthelyszínné alakításával kapcsolatos tervek a közelmúltban ismertté váltak, majd – a fejlesztés várható negatív hatásaitól való félelmeiket megfogalmazva – helyiek tiltakozásba kezdtek, petíciót indítottak, és levelet írtak az önkormányzatnak is.
A pécsi Zsolnay Kulturális Negyeddel, illetve a várost kétszer két sáv szélességben átszelő 6-os főközlekedési úttal délről szomszédos egyhektáros területet 2007-ben adta el az Aquaprofit Zrt. számára a korábbi tulajdonos pécsi önkormányzat.
A tervek között az szerepelt, hogy a mára leromlott állapotban lévő, a 19. század közepétől az 1980-as évek végéig működő egykori strand műemléki védettségű épületekkel tarkított területének új gazdája élményfürdővel is rendelkező szállót, illetve a későbbi elképzelések szerint lakóparkot épít a helyszínen. A terveit azonban több ok miatt nem tudta megvalósítani a tulajdonos – írja az MTI.
Udud Péter, a Aquaprofit Zrt. vezérigazgatója a szombati fórumon arról beszélt, hogy
az általuk tervezett modern, többfunkciós tér élményalapú, szabadtéri közösségi térként funkcionálna a fiatalabb generációk és az aktív városi közönség igényeit kiszolgálva.
Céljuk szerint a Balokány-liget a pécsiek érdekében zöldfelület maradna, és csak minimálisan változtatnák meg a területet, így például a műemléki védettségű épületeket renoválnák, funkcióval töltenék meg, és a területet is gondoznák.

A tervezett programok között szabadtéri kulturális és sportesemények, koncertek, tematikus hétvégék, céges családi napok, egyetemi rendezvények, kézműves vásárok, valamint télen adventi korcsolyapálya is szerepel.
A működési elképzelések szerint a létesítmény évente április 15. és október 15. között lenne nyitva. A koncertek jellemzően 22 óráig tartanának, különleges produkciók esetében legfeljebb 23 óráig, rendezvényeket pedig elsősorban pénteken és szombaton tartanának, továbbá a zajvédelemről is gondoskodnának
– részletezi a Pecsma.hu, ahol a bemutatott látványtervek is szerepelnek.
A beruházó arra is kitért, hogy a területen fürdő újbóli kialakítása több okból sem reális: ezt hatósági előírások, a nagy vízigény, a saját kútvíz hiánya, a kis terület és a műemléki épületek adottságai egyaránt akadályozzák.
Kijelentette: cégük egy ma elhanyagolt, romos, leszakadó területet szeretne új élettel megtölteni, olyan módon, amivel a környéken élők is együtt tudnak érteni.
Ha a tervek szerint tudnak haladni az előkészületekkel – tette hozzá –, akkor várhatóan az őszi hónapokban születhetnek meg a végleges, engedélyes tervek a leendő koncerthelyszínt és környezetét érintően.
Gellai Gergő pécsi koncert- és programszervező az MTI tudósítása szerint azt mondta: a pécsi zenei élettér tervezett bővítésével sokat gazdagodna a kulturális és zenei élet, és egy hasonló beruházás gazdasági tekintetben is segítené a várost. A projektben részt vevő szakemberek garanciát jelentenek arra, hogy ősszel egy támogatható beruházás indulhasson el – közölte.
Beszélt arról is, hogy a színpad helyét hangterhelési vizsgálatok alapján határoznák meg,
de az már most biztosra vehető, hogy a szomszédos Zsolnay-negyedben évről évre megtartott Pécsi Egyetemi Napok koncertjeinél jóval kisebb hangterheléssel járna a balokányi koncerthelyszín, amelyet tíz méter magas zöld, azaz növényekkel befuttatott fallal vennének körül.

Péterffy Attila, Pécs polgármestere azt mondta: az önkormányzatnak a magánterületen megvalósuló tervek kapcsán egyelőre nincs álláspontja, ezzel együtt ő személy szerint nincs olyan változás ellen, amely egy leszakadó terület új élettel való megtöltését szolgálná.
Megjegyezte, Pécsnek szüksége van szabadtéri koncerthelyszínre, és sejtése szerint a pécsiek közül sokaknak tetszene egy ilyen létesítmény létrehozása, akár a Balokány-ligetben. Mint mondta, ha a projekt gazdáival szemben támasztott lakossági elvárásokat teljesítik, akkor támogathatónak tartja a beruházást.
Az érintett területtel szomszédos parkot és közösségi házat fenntartó Balokány-ligetért Egyesület elnöke, Pánovics Attila úgy vélekedett: számukra mindenképpen előnyösebb lenne a mostani állapotoknál, ha a ma romos, elhagyott területen kulturális – információi szerint egymilliárd forintnál is nagyobb értékű – beruházás létesülne.
A fórumon részt vevők közül a legtöbben a várható zajterhelés, forgalomnövekedés és a parkolási problémák kapcsán adtak hangot aggályaiknak, őket azzal igyekeztek megnyugtatni, hogy mindezekre tekintettel igyekeznek kidolgozni a létesítmény végleges terveit.
Udud Péter közölte: a következő hetekben online felületeken, szórólapokon igyekeznek minél nyíltabban kommunikálni a projekttel kapcsolatban, fogadják a környéken élők észrevételeit, és ősz elején egy újabb lakossági fórumon számolnak be a felvetések mentén készülő részletesebb terveikről.
KAPCSOLÓDÓ
Hamarosan újraindul a személyszállítás a megújuló Dombóvár-Komló vasútvonalon
Vitézy Dávid: A vonal újranyitása a vasút újjáépítésének egyik első kézzelfogható példája.
